Húsvéti nyuszi ajándékba: mit érdemes átgondolni?

2025. 04. 18., 12:10

Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.

Házi kedvencek a törvény védelme alatt

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény annak tudatában született meg, hogy „az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége” – olvashatjuk a jogszabályban.

A törvény célja, hogy
– elősegítse az állatvilág egyedeinek védelmét,
– fokozza az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében,
– meghatározza az állatok védelmének alapvető szabályait.

A törvény kiterjed a kedvtelésből tartott állatokra is, legyen az kutya, macska, papagáj vagy akár húsvét alkalmából a családba kerülő kis nyuszi – írja az Érthető Jog friss bejegyzésében dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász.

Kinek a felelőssége a megfelelő tartás?

Az, hogy az állat tartása megfelelő körülmények között történjen, az állattartó felelőssége. Állattartónak minősül az állat tulajdonosa, illetve aki az állatot gondozza, felügyeli.

Mire kell odafigyelni?

Milyen kötelezettségeket ír elő a törvény? Valamennyi előírt kötelezettséget terjedelmi okokból nem tudjuk itt felsorolni, de nézzünk néhány fontos előírást:
– gondoskodni kell az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről,
– tekintettel kell lenni a kis kedvenc korára, nemére és élettani állapotára,
– naponta legalább egyszer ellenőrizni kell az állat igényeit, vagyis nem hagyhatjuk magára az üres lakásban, míg a család nyaralni megy,
– gondoskodni kell a megfelelő és biztonságos elhelyezésről,
– úgy kell kialakítani az állat életterét, hogy ne szökhessen meg,
– szakszerűen kell gondoznunk kis kedvencünket,
– biztosítani kell a házi kedvenc számára a zavartalan pihenést és a sérülésmentes mozgás lehetőségét,
– az állandóan zárt körülmények között tartott állat számára a szükségleteihez igazodó, megfelelő mozgásteret kell biztosítani,
– a kedvtelésből tartott állat ürülékét az állattartó a közterületről köteles eltávolítani,
– tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni,
– az állaton minden olyan beavatkozást el kell végezni, amelynek elmulasztása az állat fájdalmát, szenvedését idézi elő, az állatnak sérülést okoz, vagy az állat károsodásához vezet,
– szállításánál úgy kell eljárni, hogy az az állatnak ne okozzon fájdalmat, szenvedést vagy sérülést.

Megunt kedvencek: bármi megtehető?

Sajnos hallani lehet kidobott, szélnek eresztett házi kedvencekről. Ezt azonban a törvény szigorúan tiltja. A törvény kimondja, hogy „az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos.”

Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül nem szabad kioltani. Elfogadható oknak, körülménynek minősül:
– az élelmezési cél vágóállat esetében,
– a prém termelése,
– az állományszabályozás,
– a gyógyíthatatlan betegség, illetve sérülés,
– a fertőző betegségek felszámolása, valamint az azok ellen való védekezés,
– a kártevők irtása,
– a másként el nem hárítható támadás megakadályozása,
– a tudományos kutatás, valamint
– közegészségügyi veszély elhárítása.

Mi lehet a büntetése a gondatlan gazdának?

– A hatóság kiszabhat állatvédelmi bírságot,
– az állattartó kötelezhető a hiányosságok kijavítására, pótlására,
– a gazdi kötelezhető az állatok gondozásával, a velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson való részvételre,
– állatvédelmi bírság kiszabása mellett az állattartót a kedvtelésből való állattartástól akár 8 évre is el lehet tiltani.

Vigyázzunk kedvenceinkre, és mindig megfontoltan döntsünk mielőtt egy kis állatot a családba fogadunk!

Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd,
vitarendezési szakjogász
ÉRTHETŐ JOG

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025-05-15 17:05:00
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS