Egy eurós pert vesztett a Michelin-csillagos séf

2020. 01. 02., 12:00

Marc Veyrat francia séf elvesztette perét a Michelin francia étteremkalauz ellen, amit azért indított, mert étterme idén csak két csillagot kapott a korábbi három helyett.

Az éttermet, amely 2018-ban kapta meg harmadik csillagát, januárban minősítették vissza. Egy eurós jelképes kártérítést követelt Marc Veyrat a visszaminősítése után elszenvedett károkért és sérelemért – olvasható a Gusto-n.

Az illetékes nanterre-i bíróság keddi döntése szerint Veyrat semmilyen bizonyítékkal nem igazolta, hogy visszaminősítése miatt bármilyen kárt vagy sérelmet szenvedett volna.

A Francia-Alpokban található Manigod településen működő étterem mesterszakácsa januárban jelentette fel a kalauz szerkesztőit, követelve, hozza nyilvánosságra minősítésének feltételeit, igazolja bizonyítékokkal szemléit, gasztronómiai kompetenciáját, értékelési módszereit, amelyek alapján erre a döntésre jutottak.

Az étteremkalauz igazgatója, Gwendal Poullennec márciusban egyebek között azzal magyarázta döntésüket, hogy az étlapon található fésűskagyló helyett a Genfi-tóból származó menyhalmájat tálaltak fel, és brit cheddar sajtot tettek az egyik ételbe, holott Veyrat folyton azzal henceg, hogy csak szülőföldjén készített sajtokat használ.

A maga nemében páratlan per nagy érdeklődést váltott ki azért is, mert a fekete fedora kalapjáról közismert Veyrat egy síbaleset miatt kilenc évig feladni kényszerült munkáját, majd visszatérése után nem sokkal étterme tűz martaléka lett. Három évvel később azonban már Michelin-csillagot kapott.

Richard Malka, a Michelin-kalauz ügyvédje szerint a bírósági döntés megerősítette a bírálat jogának szabadságát és azt, hogy a Veyrat által előadott sérelem képzelt és alaptalan volt.

A kalauz képviselői a bíróság előtt azzal érveltek, hogy nem hozhatják nyilvánosságra értékelési rendszerük módját, szempontjait, mert azzal fel kellene fedniük éttermi kritikusaik személyazonosságát, akik ezután nem látogathatnák inkognitóban a vendéglátóhelyeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS