Ön is pizzát rendel, ha a munkahelyén ebédel?

2018. 11. 27., 14:00

Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén ebédel, az ételt jellemzően otthonról viszik magukkal. Ha nem, akkor főleg a pizzát rendelnek – derül ki a Profession.hu és a Wolt Magyarország közös, reprezentatív felméréséből.

A magyarok döntő többsége hétközben a munkahelyén ebédel. Különösen igaz ez a fővárosban élőkre, valamint a 18 és 30 év közöttiekre, mindkét szegmensben nyolcvan százalék feletti ez az arány – állapítja meg az ételszállító Wolt Magyarország és a Profession.hu közösen megrendelt reprezentatív felmérése.

„A válaszadók közel kétharmada otthonról vitt ételt fogyaszt, de egy három évvel korábbi felmérésünkhöz képest határozottan jó tendencia, hogy mára megfeleződött az arány, és már csak minden ötödik munkavállaló eszik munka közben, a számítógép előtt ülve, ehelyett inkább már megadja magának a szükséges ebédidőt" – mondta Varga Balázs, a Profession.hu marketing vezetője.

A korábbiakhoz képest némileg emelkedett, jelenleg 10 százalék azok aránya, akik hétközben vendéglátóhelyen ebédelnek.

Közel ugyanennyien rendelik ebédjüket házhozszállítással, ami a kutatás szerint a fővárosiakra jellemzőbb. Érdekes adat, hogy a budapestiek egyértelműen az internet mellett tették le voksukat az ételrendelés során: már csak kilenc százalékuk rendeli telefonon az ebédet, a többiek vagy a kiválasztott étterem honlapját, vagy több étterem ajánlatát összegyűjtő oldalakat használják.

Az ételrendelési szokások átalakulását mutatja az is, hogy már az applikációkon keresztüli ételrendelést is többen választják a fővárosban, mint a telefonos rendelést.

Tudatosabban étkeznek a budapestiek 

Az internetes kérdőívet kitöltők közül a budapestiek a vidékieknél 10 százalékkal többen, 76 százalékban vallották magukról, hogy rendszeresen esznek. Még nagyobb a különbség az egészséges táplálkozás terén, mert amíg a vidékiek 35, a budapestiek 52 százaléka ügyel arra, hogy rendszeresen fogyasszon például salátákat, vagy alacsony kalóriatartalmú ételeket.

További érdekesség, hogy a fővárosiak fele rendszeresen ír magának heti rendelési tervet, és előre beosztja, hogy mikor mit szeretne enni. 23 százalékuk viszont csak akkor szembesül a kérdéssel, hogy mit is ebédeljen, mikor először megkordul a nyomra.

Mit rendelünk?

A budapestiek többsége magyaros ételt vagy valamilyen salátát választ, ezt követi az olasz konyha: 40 százalék ugyanis a pizzáért és az olasz tésztákért is rajong. Mindezt a Wolt tapasztalatai is megerősítik: októberben a legtöbb futár pizzát szállított házhoz, az örökzöld Margherita mellett a szalámis és a gombás pizzák voltak a legnépszerűbbek. Náluk viszont gyakori a hamburger és ázsiai étel rendelés is.

„A visszajelzések és a kutatás eredményei egyaránt azt mutatják, hogy egyre meghatározóbb szemponttá válik a kiszámítható és megbízható szállítás környezetbarát megoldásokkal" – mondta Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az ételrendelésnél a legfontosabb a gyors és pontos kiszállítás, az árak csak ezt követően kerülnek elő. A fiatalabb korosztálynál egyre fontosabb szempont a környezetbarát csomagolás is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS