ÉVOSZ: az építőipar 2024-ben várhatóan a 2023-as szinten teljesít

2024. 12. 12., 20:12

Az építőipar az idén várhatóan a 2023-as szinten teljesít, 2024-re így folyó áron 8800 milliárd forint körüli építési szerelési költséggel lehet számolni az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint.

A szakszövetség közleménye szerint az ágazat jövedelmezősége minden szegmensben csökken: az építőanyag-gyártók, -kereskedők, tervezők, kivitelezők, mérnöki szolgáltatók egyaránt az árbevétel-arányos eredmény csökkenésével számolnak.

2024-ben a hatékonyságjavítás eszköze elsődlegesen a működési költségek csökkentése volt, a 2025-ös év nagy kihívása pedig az lesz, hogy az erősödő versenyben milyen árakon lehet munkához jutni, milyen további – forrásigényes – hatékonyságjavító intézkedést tudnak megtenni a vállalkozások.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint kevés olyan vállalkozás van, amely annyi anyagi tartalékkal bír, hogy önerőből digitalizációs folyamatokat, technológiai fejlesztéseket és színvonalas felnőttképzést végezzen. Erre csak a legjobbak képesek, különösen, a figyelembe vesszük, hogy tovább csökkenhet a megkötött szerződések volumene – tette hozzá.

A szakszövetség szerint az építőipari tevékenység csak akkor tud növekedni, ha az ehhez szükséges finanszírozási háttér rendeződik. Ez pedig egyebek mellett 5 százalék vagy az alatti hitelkamatokat, az elhalasztott állami, önkormányzati beruházások előkészítését és fokozatos elindítását igényli. Mindezek mellett 2025-ben el kell érni, hogy az unión kívüli magyarországi befektetések építési beruházásainál meghatározóan hazai vállalkozások dolgozhassanak, Magyarországon gyártott építőanyagokból.

Az ÉVOSZ december 12-i évzáró közgyűlésén – amelyen megemlékeztek a szakszövetség megalakításának 35. évfordulójáról is – átadták az éves szakmai díjakat. A szakma legnagyobb elismerését, a Lechner Ödön díjat a mostani eseményen Derczó István, a Weinberg’93 Építő Kft. ügyvezetője, Haberl Péter, a DVM Group Kft. ügyvezető partnere, Márton Norbert, a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Sándor Pál, a FŐBER Zrt. magasépítési igazgatója, valamint Vagyóczki István, a Grabarics Építőipari Kft. ügyvezetője vehette át. A rendezvényen a hazai építőipar számos további fontos elismerésével együtt átadták az Építőipari Nívódíjat is, amelyet ezúttal a Széchenyi lánchíd felújítása nyert el, a projekt a FŐMTERV Zrt.– MSc Kft.– CÉH Zrt. konzorcium tervezésében, a BKK Zrt. beruházásában és az A-Híd Zrt. kivitelezésében valósult meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 01., 13:20
A gazdasági környezet változása új alapokra helyezte a vállalatfinanszírozást Magyarországon. A bankok egyre inkább partnerként működnek együtt ügyfeleikkel, miközben a vállalkozások is tudatosabban, hosszú távú szemlélettel hoznak pénzügyi döntéseket. A Garantiqa támogatásával készülő Cégkassza Podcast legújabb adásában Győr Tamás, a CIB Bank kis- és középvállalati üzletágvezetője beszélt a vállalati hitelezés jelenlegi trendjeiről, a garanciavállalás fontosságáról, valamint a bizalmon alapuló bankolás jelentőségéről.
2025-12-09 17:10:00
Belép a hitelközvetítői a Netrisk, amelynek weboldalán már össze lehet hasonlítani a személyi kölcsönöket és az Otthon Start konstrukciókat, és hamarosan elindul a jelzáloghitel- és a bankszámla-összehasonlító kalkulátor is – jelentette be Besnyő Márton, a Netrisk csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS