építőipar

Itt találod az összes cikket a „építőipar” témában!

Felújítási kézikönyvek készültek megrendelőknek

Felújítási kézikönyvek készültek megrendelőknek

Egy felújítás, a szakemberhiány, az elharapódzó kontármunka és az egyre csak emelkedő árak nélkül is rengeteg munkával, stresszel jár együtt. Ilyen körülmények között rendkívül fontos, hogy a felújítók rendelkezzenek a tudatos megrendeléshez és a munkálatok kontrollálásához szükséges lealapvetőbb tudással. Erre kínál megoldást a Mapei Kft. felújítási kézikönyvtára.
2021. 11. 18., 08:39
Uniós első a szeptemberi magyar építőipari adat

Az augusztusi 1,8 százalékos csökkenés után 2021 szeptemberében az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

2021. 11. 16., 18:30
11 milliárd forinttal túljegyezték a KÉSZ Csoport kötvényeit

Az idén júniusi 22 milliárd forint után most 11 milliárd forint értékű kötvényt bocsátott ki a KÉSZ Holding Zrt. A hétfői aukció túljegyzéssel zárult, az intézményi befektetők végül 3,89 százalékos éves átlagos hozammal vásárolták meg a fix kamatozású, 10 éves futamidejű amortizálódó kötvényeket.

2021. 11. 12., 19:00
KÉSZ Csoport: Odatette magát az építőipar

Erős hónapot zárt szeptemberben a magyar építőipar, amely a járvány okozta megtorpanástól eltekintve az utóbbi években hozzájárult a gazdasági fejlődéshez, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el, továbbá a pandémia utáni tartós növekedésben is számítani lehet az ágazatra.

2021. 10. 21., 10:45
Robbanás előtt lehet a hazai online építőanyag-kereskedelem

A pandémia nem viselte meg az építőanyag-kereskedelmet, de átrendeződéseket okozott, egyfelől a szervezeti struktúrában, másfelől a vásárlói-, és a termék-keresleti igényekben, illetve felhívta a figyelmet az online jelenlét fontosságára.

2021. 10. 19., 16:00
Uniós bajnok a magyar építőipari adat

A júliusi 4,3 százalékos növekedés után éves augusztusban 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.

2021. 10. 06., 21:00
Egyre több a cégtörlés az építőiparban

Bár újra a 2010-es szintje közelébe, 61 ezer fölé emelkedett az építőipari vállalkozások száma, a kényszertörlési eljárások újraindulása miatt cégtörlési hullám várható az ágazatban az Opten céginformációs szolgálató elemzése szerint.

2021. 10. 06., 19:45
Ennyi kontár dolgozik a magyar építőiparban

A kontármunka-károsultak aránya 34 százalék volt az elmúlt egy évben. Egy kontármunka átlagos kárösszege 753 320 forint – állapítja meg a Mapei Kft. reprezentatív kutatása.

2021. 09. 28., 19:45
Orvost könnyebb lesz találni, mint építőmunkást Romániában

Két-három év múlva egyszerűbb lesz orvost találni Romániában, mint víz-gáz szerelőt – kongatták meg a vészharangot az építőipari munkáltatók. Úgy tűnik, hogy a fiatalok körében nem népszerűek az építőipari szakmák.

2021. 09. 23., 14:30
GVH: állami ösztönzőkkel fokozható a verseny a téglapiacon

A Gazdasági Versenyhivatal 2021. július végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot a kerámia-falazóelemek hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében. A nyilvános társadalmi konzultációt követően a hatóság közzétette honlapján a vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentését.

2021. 09. 11., 09:00
Rosszabb lesz az építőipari cégek jövedelmezősége Budapesten

Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest.

2021. 09. 07., 16:30
Superbrands díjat nyert el a West Hungária Bau

Története során először nyerte el a Superbrands díjat a West Hungária Bau Kft..A cégcsoport nevéhez számos meghatározó budapesti és vidéki fejlesztés fűződik.

2021. 08. 31., 10:00
A közberuházásokat védi a kormány Romániában

A román fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium javaslatára döntött a kormány arról a jogszabály-tervezetről, amely az építkezési alapanyagok áremelkedése miatt előállt helyzetet hivatott hosszú távon kezelni.

2021. 08. 26., 20:00
Interneten garázdálkodtak, 75 milliós kárt okoztak

Vádat emeltek egy csaló bűnszervezet tagjaival szemben, akik hatvan embert csaptak be és több tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Heves megyei főügyész az MTI-vel csütörtökön.

2021. 08. 19., 13:00
Négy városban rendezett szakmai napokat a Mapei

A vidéki építőipari szakemberek jelentős hátrányban vannak, mert többségük számára elérhetetlenek a budapesti szakmai rendezvények, nem tudnak részt venni rajtuk.

2021. 08. 03., 13:30
Scheer Sándor: Új ipari forradalom tanúi vagyunk

A mindennapjainkba férkőzött az új ipari forradalom, költségérzékeny pályakezdőkre lenne szükség az építőiparban – állítja Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító tulajdonosa.

2021. 07. 26., 10:00
A GKI konjunktúraindex júliusban elérte a 2019 végi szintjét

Fél évnyi, folyamatos emelkedés után a GKI konjunktúraindexe júliusban elérte 2019 végi szintjét. Az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után az elmúlt hónapokban csak kismértékű volt a javulás; javultak az üzleti és romlottak a fogyasztói várakozások júliusban – közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

2021. 07. 15., 09:15
Nem szárnyalt májusban a mélyépítés

2021 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 18,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony szintet.

2021. 07. 09., 15:00
Fékezi kivitelét a Mapei Kft.

A Mapei Kft. a hazai igények zavartalan kielégítése érdekében fékezte kivitelét. Az intézkedés hatására stagnál a vállalat kivitele.

2021. 06. 24., 11:00
Az Aktor kapja a legnagyobb kártérítést a román államtól

Mintegy 140 millió eurónak megfelelő kártérítést folyósított a román állam 2019 óta az autópálya-építőknek és az országutak felújításán dolgozó vállalkozóknak, többnyire az állami hivatalok hibájából.

2021. 06. 16., 16:45
Ennyivel nőhetnek az építési költségek a második fél évben

Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben.

2021. 06. 10., 16:45
Átlagon felül válságálló az építőipar

A piaci nehézségek és a kiszámíthatatlanság ellenére átlag feletti az építőipar válságállósága az Opten által bevezetett új mutató szerint. Míg átlagosan a vállalkozások 22,4 százalék-a kapott átlag feletti válságálló minősítést, addig az építőipari ágazatban 26,4 százalék ez az arány. Azonban hátradőlni nem szabad, a bizonytalan környezet, valamint a felszín alatt lappangó lánctartozás hatásaira fel kell készülni – figyelmeztet a Mapei.

2021. 05. 13., 19:00
Magához tért az építőipar?

2021 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a KSH.

2021. 05. 10., 15:15
ÉVOSZ: nőtt a késedelmes fizetések száma az építőiparban

Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya 8 százalékra nőtt, a tavaly év végén mért 4 százalékról .

2021. 05. 06., 14:30
A magyarok felének fontos a fenntartható otthon megteremtése

A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, mikor építkezésbe, felújításba kezd, közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél – közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.

2021. 05. 06., 13:45
Hidakat is terveztek LEGO-elemekből a Hexatlon versenyen

Kétezer darab LEGO-kockából készítettek hidakat építőmérnök-hallgatók, a győztes híd pedig több mint 60 kilogrammot is elbírt. A fiatal tehetségek a KÉSZ Csoport szakmai versenyén, a Hexatlon döntőjében tehették próbára a tudásukat.

2021. 05. 06., 10:45
Kismértékben romlottak az építőipari kilátások

Kismértékben romlottak az építőipari szakemberek kilátásai az első negyedévben. Csökkent a megrendelésállomány, főként a koronavírus miatt. A visszaesés átmeneti, a szakemberek 65 százaléka rendelkezik CSOK-ot és otthonfelújítási támogatást felhasználó megrendeléssel.

2021. 04. 29., 13:00
Jelentősen drágultak a hőszigetelő anyagok

Hatalmas az érdeklődés a szigetelőanyagok iránt, mióta elérhetőek a kormány által kínált otthonfelújítási kedvezmények. A hőszigetelő anyagok ára az utóbbi években stagnált, a hatalmas kereslet hatására viszont most drasztikus, 40-50 százalékos emelkedés tapasztalható.

2021. 04. 26., 12:15
Még mindig nincs ezer kilométer autósztráda Romániában

A 2020-as év végén a romániai autópályák hossza 920 kilométer volt, ami alig 6,2 százalékos növekedést jelent a 2019 végi adathoz viszonyítva. Tavaly 54 kilométernyi sztrádát adtak át a forgalomnak.

2021. 04. 20., 16:45
Világpiaci események tornásszák fel az építőanyagárakat

Világszinten nehézségek jelentkeztek az építési vegyi anyagok gyártásához szükséges alapanyagok előállításában. A gyártási problémák nemcsak áremelkedést, hanem ellátási nehézségeket is okoznak. A Mapei Kft. információi szerint a probléma várhatóan 2021. utolsó negyedévéig kitart, ezért érdemes az építőknek tájékozódni.

2021. 04. 20., 10:45
Verseny népszerűsíti az építőmérnök szakmát

A KÉSZ Csoport építőmérnök-hallgatóknak indított szakmai versenyt, a Hexatlonra jelentkezett fiatalok már a döntő előtt állnak. A verseny célja, hogy egyre többen lássanak perspektívát az építőiparban.

2021. 04. 13., 09:15
Az építőipari vállalkozások idén árbevétel-növekedésre számítanak

Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak – közölte az ÉVOSZ.

2021. 04. 08., 16:30
Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú hőszigetelő anyagok iránt .

2021. 03. 31., 09:15
Emelte idei növekedési várakozását a GKI

A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.

2021. 03. 25., 12:15
Kötvénykibocsátásra készül a KÉSZ Csoport

20 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást tervez Magyarország egyik legnagyobb és legsokoldalúbb portfóliójával rendelkező vállalatcsoportja, a KÉSZ Csoport. A lépéssel a cégcsoport csatlakozik a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjához.

2021. 03. 24., 15:15
133 napra duzzadt a szakemberhiány az építőiparban

Újra a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre emelkedett a szakemberhiány az építőiparban. Átlagosan 133 napot kell várni szakemberre. Két héttel többet, mint 2020 júliusában, és mindössze két nappal kevesebbet, mint múlt év februárjában, a pandémia előtt – jelentette be sajtótájékoztatóján a Mapei Kft. Az országos kutatás 4450 fő megkérdezésével készült.

2021. 03. 16., 18:15
Építőipar: kétszámjegyű emelkedés januárban

2021 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,0 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2021. 02. 26., 14:30
Sokszorosára emelkedett a mesterbiztosítás kárlimitje

Jelentősen megemelkedett a Magyar Építőipari Szakember Közösség által közvetített mesterbiztosítás, azaz kivitelezői felelősségbiztosítás kárlimitje a szolgáltatás tárgyában okozott károkra.

2021. 02. 24., 19:45
Az építőipari cégek voltak a tévéműsorok legnagyobb szponzorai

Az előző időszakhoz képest 2020 második felében 7,4 százalékkal több támogatói szpot jelent meg az országos kereskedelmi televíziók műsoraiban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának (NMHH) e heti ülésén elfogadott új tanulmány szerint.

2021. 02. 17., 17:00
Szeptemberben nyílik az Etele Plaza

A koronavírus-járvány okozta kihívásokon is felülkerekedve, hamarosan elkészül az Etele Plaza. Magyarország első okosplázája idén szeptemberben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

2021. 02. 01., 12:15
Robbanás előtt az online építőanyag kereskedelem

Az online kiskereskedelem robbanásszerű, 35 százalékos növekedést ért el a koronavírus hatására tavaly. Forgalma a várakozások szerint 2020-ban meghaladta az 1000 milliárd forintot. Eközben az otthonteremtési támogatások hatására élénkül a kereslet az építőanyagok iránt.

2021. 01. 16., 16:00
Válságállónak bizonyul az építőipar Romániában

A nyers adatok szerint Romániában 16,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a tavalyi első tizenegy hónapban 2019 azonos időszakához mérten Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.

2020. 09. 15., 09:15
Ötödével esett vissza júliusban az építőipar

A júniusi 15,7 százalék után 2020 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magas bázistól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2020. 08. 26., 09:15
Csökkent az építőanyagok felhasználása a második negyedévben

Akár 5-15 százalékkal is csökkenhetett a magasépítéshez, különösen a lakóingatlanok építéséhez felhasznált építőanyagok és építési termékek értékesítési volumene a második negyedévben és júliusban 2019 azonos időszakához képest.

2020. 05. 22., 18:00
Hogyan növelhető az építőipar termelékenysége?

Az építőipar az unió gazdasági teljesítményének mintegy 9 százalékát adja, ugyanakkor továbbra is alacsony termelékenység jellemzi. Ez elsősorban azért van, mert a szektor képtelen kitörni az elavult technológiák alkalmazásának rossz gyakorlatából – állapítja meg a Deloitte tanulmánya.

2020. 05. 14., 18:15
Visszaesett márciusban az építőipari termelés volumene

2020 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a februárihoz mérten 5,2 százalékkal mérséklődött.

2020. 04. 24., 14:00
ÉVOSZ: a héten tovább csökkent az építőipar rendelésállománya

A héten tovább csökkent az építőipari megrendelések állománya: a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint 2020. január 1. és április 22. között az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél éves összevetésben az eljárások száma 1321-rol 895-re csökkent.

2020. 04. 21., 18:45
Márciusban nőtt az építőipari cégek száma

Márciusban 529 cégalapítást tettek közzé az építőiparban, ami 9 százalékkal haladta meg a 2019-es havi átlagot és 80 százalékkal több a megszűnt vállalkozások számánál.

2020. 03. 31., 19:45
Tessék mondani, a kőművesekkel mi lesz?

Az ÉVOSZ azt fogja kérni, hogy a 2020-ra előirányozott 6 milliárd forintos költségvetési támogatást, az építőipari cégek a technológiai fejlesztésük mellett a munkahelyek megőrzésére is fordíthassák.

2020. 03. 17., 08:30
ÉVOSZ: számítani kell az építőipar lassulására, akár kivitelezések leállítására is

Egyelőre ugyan nem okozott jelentős nehézséget az építőiparban a koronavírus-járvány, mivel azonban az ágazat élőmunkaigénye magas, a járvány terjedésével a szektor lassulására, termelési kiesésekre, határidő módosításokra, helyenként a kivitelezések leállítására kell számítani – hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

2020. 02. 28., 13:15
Mi a hazai építőipar legnagyobb problémája?

„A hazai építőiparnak szintet kell lépnie a közeljövőben, hogy hatékonyságban, termelékenységben, tudatosságban, a modern eszközök és módszerek használatával mind jobb minőségű, egységnyi idő és élő emberi erőforrás felhasználásával magasabb volumenű kibocsátásra legyen képes, a legújabb fenntarthatósági és minőségi sztenderdeket figyelembe véve.”

2020. 02. 26., 10:45
Opten: januárban is növekedett az építőipari cégek száma

Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt – közölte az Opten céginformációs szolgálat.

2020. 01. 27., 10:00
Enyhe eséssel kezdte az évet a GKI konjunktúraindexe

A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindexének csökkenése, amely így több mint hároméves mélypontjára süllyedt – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

2020. 01. 06., 12:00
Csak 23 kilométer sztrádát adnak át Romániában?

A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület elemzése szerint 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben 64 kilométer autópályát adhatnak át 2020-ban Romániában.

2019. 09. 17., 16:15
A magyar lakások nagy részét fel kellene újítani

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány.

2019. 09. 02., 09:30
GKI: kifulladóban a magyar gazdaság növekedése

Az idei második fél évben jelentősen lassul a magyar gazdaság növekedése, a csökkenés nagyon kis mértékben már el is kezdődött a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.

2019. 07. 17., 12:05
Az EU élén a júniusi magyar építőipari adat

Az áprilisi 4,1 százalék után májusban 2,5 százalékkal emelkedett éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

2019. 07. 03., 17:31
Országos munkavédelmi kampány indul az építőiparban

Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében két éves, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen – jelentette be a PM foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

2019. 05. 29., 12:32
Bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kkv-k technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – tájékoztatott az innovációs és technológiai miniszter.

2019. 04. 16., 11:15
Európa-bajnok a magyar építőipari adat

A januári 0,7 százalék után februárban 4,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

2019. 03. 19., 11:08
Európa-verő a magyar építőipari adat

A decemberi 2,1 százalék után 2019 januárjában 0,7 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

2019. 02. 15., 18:17
Hamarosan elkészül a királyi lovarda a Várban

A következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti átvilágítása.

2019. 01. 29., 12:30
Münchenben monitorozták a piacot a Market mérnökei

Hol tart a nemzetközi építőipar élvonala? Milyen innovációk és ötletek hasznosíthatók idehaza? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a Market Építő Zrt. szakemberei a müncheni BAU kiállításon.

2018. 12. 17., 08:00
Tovább srófolta idei GDP-előrejelzését a GKI

A harmadik negyedévi 4,9 százalékos, az EU-ban az egyik leggyorsabb növekedés után, más előrejelzőkhöz hasonlóan a GKI is emelte – 4,5-ről 4,6 százalékra – idei GDP-előrejelzését.

2018. 12. 03., 11:32
Építőipari jogvita: könnyebb elkerülni, mint megoldani

A jogvita elkerülése érdekében alkalmazandó szerződéses biztosítékokat és megállapodási módokat, valamint a legjellemzőbb hibalehetőségeket és ezek megoldását az ÉVOSZ, az Opten Kft., az Artifex Kiadó Kft. és az Építésijog.hu szakértői közösen tekintették át.

2018. 11. 11., 14:00
Heti makronaptár: GDP-adatok is várhatóak a jövő héten

A jövő héten a harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó első becslése mellett a szeptemberi építőipari, és a második becslése alapján az ipari termelés kilencedik havi adatait is közli a Központi Statisztikai Hivatal.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Európa-szerte egyre több ország ismeri fel, hogy a zavartalan, klímabarát, megfizethető árú energiaellátás érdekében szükség van az áramtermelésben az atomenergiára. Legutóbb Hollandia és Franciaország döntött új atomerőmű építése mellett.