Stabil piaci környezetre és a beruházások ösztönzésére van szükség az építőipar erősítéséhez

2020. 11. 17., 09:15

Stabil piaci környezetre, a beruházások ösztönzésére, az idei évre megígért költségvetési forrásból finanszírozott ágazati hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő támogatásokra, valamint az elaprózódott vállalati struktúra kezelésére van szüksége az építőiparnak, hogy húzóágazat maradhasson, a lakáspiacon dolgozó cégek számára pedig kiemelten fontos, hogy mielőbb közzétegyék az 5 százalékos áfa részlet szabályait – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége kedden az MTI-vel.

A szakszövetség a javaslatait az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is eljuttatta.

Az ÉVOSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a tervező, kivitelező és lebonyolító vállalkozások üzletileg még elfogadható évet zárnak idén, de a jövőre áthúzódó megbízások összege alacsony, 2021-et nagy bizonytalanság övezi, a megrendelők is kivárnak. Az önkormányzatoknál megszűnt a létesítmények előkészítése, terveztetése. Az állami megrendeléseknél előrehozott beruházások egyelőre nincsenek. A beruházásokat lebonyolító mérnökirodák az előkészítések lassulását, átütemezését tapasztalják.

Ugyanakkor az ÉVOSZ jelezte, hogy a tervezői, kivitelezői kapacitás adott ahhoz, hogy 2021-ben az ágazat teljesítési értéke elérje az 5000 milliárd forintot. Tavaly ez az érték 4400 milliárd forint volt, idén az év első kilenc hónapjában pedig 2938 milliárd forint.

Az ÉVOSZ szerint a 2018-ban és 2019-ben működtetett, ágazati hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő támogatási rendszerre most is szükség van, ezért jelezték a kormánynak, hogy a 2020-ra megígért költségvetési ágazati támogatásra az ágazat szereplői még nem pályázhattak.

Közölték, az elaprózódott vállalkozói struktúra miatt - az ágazatban 103 ezer építési vállalkozás tevékenykedik, amelyek közül a mikrovállalkozások különösen sérülékenyek a járványhelyzetben - a szakszövetség a vállalkozások fúziójának ösztönzését, kormányzati támogatását javasolja az építőipari termelési-szolgáltatási értékláncon belül.

A vállalkozások a koronavírus-járvány időszakában továbbra is a bérek személyi jövedelemadójának, közterheinek csökkentését tartják megoldásnak.

Az ÉVOSZ mindezek mellett szorgalmazza, hogy az új építésű lakások 5 százalékos áfájának szabályait minél előbb tegyék közzé. Fontos, hogy a szabályozást úgy alakítsák ki, hogy legalább 5 évre tudjanak előretekinteni a lakáspiac szereplői. Ezért tartják pozitívumnak, hogy az otthonteremtési akcióterv áfatörvényt módosító javaslata tartalmazza, hogy a 2022. december 31-ig jogerős építési engedéllyel rendelkező, illetve bejelentett lakásépítések még az 5 százalékos áfa mellett valósulnak meg.

Ezen felül az ÉVOSZ a járvány okozta csúszások miatt indokoltnak tartja, hogy a 2021. január 1-jétől érvényes épületenergetikai előírások számonkérése a használatbavételi eljárásoknál fél évvel később, 2021. július 1-jétől lépjen hatályba.

Közölték, a szakmunkások átlag bruttó bére 350-400 ezer forint között mozog, a mérnököknél a bér a felkészültség, a projekt bonyolultságának függvényében változik: bruttó 550 ezer és 1 millió forint között mozog. A vállalkozások nagy többsége 2021-ben nem vagy csak az inflációt követő bérfejlesztést tervez. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS