Építőipar: 2023 második fele a túlélésről szól az ÉVOSZ szerint

2023. 08. 09., 16:52

Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. A szövetség szerint az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

A szakszövetség szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralevő részében. Emiatt az építési vállalkozások többségénél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával. Az ágazat szereplői a szakmunkásokat és mérnököket mindenképp szeretnék megtartani, amihez azonban munkára van szükségük.

Az állami megrendelések visszafogása (mintegy 3000 milliárd forint nagyságrendben), a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezői kapacitáshasználata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit – mondta el Koji László, a szakmai szövetség elnöke. Az ÉVOSZ ezért szükségesnek tartja a kormányzati építési-beruházási közbeszerzések folyamatos előkészítését, az előkészítések felgyorsítását, az ajánlatkérések további meghirdetését és a projektek megvalósításának vállalkozásba adását.

Az ÉVOSZ olyan témákban vár előrelépést, mint az országos lakóingatlan-felújítási, illetve a bérlakásépítési program, az ivóvíz- és csatornarendszerek rekonstrukciós programja, valamint a nagyvárosi közlekedést segítő városi infrastruktúrafejlesztő program.

A szakszövetség fontosnak tartja az Állami Építési Beruházások Kerettörvényének mielőbbi elfogadását is, hogy tovább lehessen lépni a tízéves állami beruházási program meghatározásában. Ez kiszámíthatóbbá tenné a piaci szereplők lehetőségeit is.

Az építőiparosok a lakossági kapcsolataik alapján azt is jelezték, hogy a lakásépítők a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) aktualizálására, valamint az energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak. Álláspontjuk szerint a lakásépítés és felújítás az állami ösztönzők és a lakosság részére elfogadható banki finanszírozás nélkül tovább fog szűkülni.

Az ÉVOSZ arra is rámutatott, hogy az Európai Unión kívüli befektetők létesítményeinél a magyarországi termékgyártók, tervezők és kivitelezők egyre kevésbé kapnak esélyt a közreműködésre. 

Mindezek miatt az építési vállalkozóknak mindent meg kell tenniük hatékonyságuk javítása érdekében – véli a szakmai szövetség, példaként említve a felnőttképzést és a továbbképzést. A munkaadók által indított vagy kezdeményezett képzési programoknak ugyanis megtartó szerepük van a foglalkoztatottak körében – olvasható az ÉVOSZ közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS