Több százezres bírságra is számítani lehet az építőiparban

2021. 07. 26., 16:00

Bármikor, bárhol felbukkanhatnak egy építkezésen az ellenőrök, akik elsősorban azt figyelik, hogy az ott dolgozók betartják-e a munkaügyi-és munkavédelmi előírásokat. Ha valamit nem találnak rendben, a céget munkavállalóként akár több százezer forintra is megbüntethetik.

A balesetek elkerülése miatt idén kiemelten ellenőrzik az építőiparban dolgozó vállalkozásokat. A felügyelők elsősorban a munkabiztonsági előírások betartását figyelik, ha pedig szabálytalanságot találnak, a vállalkozás keményen megfizethet azért.

„Lényegében minden vállalkozásnak számítania kell a mustrára, aki az építőiparban dolgozik. Kiemelten ellenőrzik a munkaeszközöket, a kollektív és egyéni védelmi eszközök meglétét és rendeltetésszerű használatát, a munkavállalók dokumentációit, köztük például a szakképzettséget igazoló dokumentumokat, bejelentéseket, orvosi alkalmassági igazolásokat. Emellett figyelik azt is, hogy az egy időben egy helyen, de különböző alkalmazásban álló emberek munkája úgy legyen összehangolva, hogy azzal ne jelentsenek veszélyt egymásra – magyarázta Tóth Máté, a Mubi alapítója, második generációs munkavédelmi szakmérnök.

Az ellenőrzésektől nemcsak a több száz fős cégeknek kell tartaniuk, a felügyelők akár a kisebb építkezéseknél, például lakásbővítéseknél is megjelenhetnek előzetes bejelentés nélkül.

Javult a tendencia

Az ellenőrzéseknek és az egyre szigorodó munkahelyi biztonsági- és egészségvédelmi szabályozásnak köszönhetően 2020-ban látványosan csökkent az építőiparban bekövetkezett munkahelyi baleset száma.

A statisztikák szerint ezer alá csökkent a komolyabb balesetek száma, ami 15 százalékos javulást jelent. A halálos kimenetelű balesetek esetében ennél még pozitívabbak az eredmények: 2019-hez képest 23 százalékkal csökkent Magyarországon munkahelyi balesetben életüket vesztettek száma.

Azt, hogy az idei ellenőrzések alatt különböző szabálysértésekért mekkora összeggel büntethetik a vállalkozásokat külön rendeletbe is foglalták. E szerint a munkavédelmi bírság alapösszege súlyosan veszélyeztetett munkavállalónként ötvenezer forint.

A normasértés súlyossághától függően ez az összeg akár tízszeresére is nőhet, azaz félmillió forintra is büntethetik a vállalkozót, ha egy munkavállalója esetében súlyos kihágást találnak. Minél több dolgozó esetében találnak kihágást az ellenőrök, annyival többe fog kerülni a cégnek a váratlan látogatás.

Kis odafigyeléssel elkerülhető a baj és a büntetés

„Célellenőrzés ide vagy oda, a régi és új jogszabályi előírások betartása nem könnyű feladat. Már nem elég egy Excel és egy határidőnapló ahhoz, hogy mindenki mindent át tudjon látni. Erre szeretnénk megoldást kínálni a cégeknél foglalkoztatott külsős vagy belsős szakemberek, munkatársak számára” – mondta Tóth Máté.

A Mubi mint startup cég elsődleges feladata, hogy segítse a vállalkozásokat a szabályozások közötti eligazodásban. A „virtuális asszisztensként” funkcionáló felhő alapú rendszer nemcsak a több száz fős cégeknek segít a vállalkozás rendezésében, hanem akár a pár fős vállalkozásoknak is.

A rendszerben átláthatóan, kategóriák szerint tárolhatunk minden dokumentációt, ami a munkához, a munkavédelemhez, a környezetvédelemhez és a tűzvédelemhez kapcsolódik és szemmel tartja a különböző határidőket is.

„A koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet és a fokozott ellenőrzések miatt a vállalkozások megsegítésére a használat jelenleg 60 napig díjmentes. Később sem kell nagy összeget ráfordítani a rendszerre, napi egy kávé árából is kijön a Mubi előfizetés. Hogy a kisebb vállalkozások számára is elérhető legyen a Mubi, a havidíj mellett nincs további felhasználó licence” – tette hozzá Tóth Máté.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS