Április 2-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretében megjelent felhívás keretösszege 64 milliárd forint.
A pályázat lehetőség a gazdálkodók részére, hogy azokon a területeken erdőt telepítsenek, amelyek kevésbé alkalmasak a mezőgazdasági termelésre, esetleg zárványterületek, vadkárosak. Az elmúlt években felhalmozódott az ültetésre alkalmas csemeték száma az erdészeti szaporítóanyagot termelő csemetekertekben, a kocsánytalan és a kocsányos tölgyből is több mag termett tavaly Magyarországon, mint eddig bármikor – emlékeztetett Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. „Bűn lenne, hogyha ezt a szaporítóanyagot nem használnák fel Magyarország zöld vagyonának gyarapítására” – mondta Mocz, megjegyezve: a kormány célja, hogy 2030-ig 27 százalékra emelkedjen az ország fákkal és fás cserjékkel borított területe. (MTI)
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.