Több mint félezer kilométer útfelújításon most is dolgoznak

2021. 09. 01., 14:00

Mintegy 900 kilométeren fejeződtek be augusztus végéig vagy zajlanak jelenleg is útfelújítások az ország minden részében. A 2021-re tervezett ezer kilométernyi út több mint harmada már elkészült. Az elért előrehaladásnak megfelelően az egész éves mérleg az eredeti célkitűzésnél többet mutathat majd – közölte szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakaszt tettek rendbe, az elvégzett beruházások értéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent.

Közölték, a kormány több programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tavasszal tömegesen megindult útfelújítások kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az autózást, buszozást. A felújítások elsősorban vidéken, a kistelepüléseken javítják a helyi életminőséget.

A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta: „a kivitelezők a nyár végéig 330 kilométeren végeztek feladataikkal, további mintegy 560 kilométeren pedig most is dolgoznak. Ha az eddigi tempóban haladunk tovább, az idei beruházások összesen akár 1250 kilométeren javíthatják elsősorban az alsóbb rendű közutak szolgáltatási színvonalát. A tavalyit így mintegy két és félszeresen meghaladó mennyiségű fejlesztés évtizedes rekordot jelentene.”

A nyári hónapokban készült el többek között a Gyula-Makó összekötő út közel 8 kilométeres, a Szarvas-Szentes és a Tokaj-Taktaharkány összekötő utak hozzávetőleg 6 kilométeres, a Nagybajom-Lábod, a Nyírbátor-Nyírábrány és a Szarvaskő-Vadna összekötő utak mintegy 5 kilométeres szakaszainak rendbetétele. Júniustól augusztusig összesen 260 kilométernyi fejlesztés ért el a műszaki átadásig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban.

Szilvai József Attila, az országos közútkezelő vezérigazgatója a közleményben kiemelte: „útüzemeltetői szempontból is nagyon örvendetes, hogy az előzetes tervekhez képest több, főleg mellékúti felújítás valósulhat meg idén. A beruházásoknak köszönhetően az érintett szakaszokon nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala, és rövidülnek az utazási idők. A megújuló utak hozzájárulnak a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, közintézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb eléréséhez.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS