Szívesen segítenék a szakmámmal egybevágó szociális bérlakások építésében és ezek tervezésében. Fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást – mondta az Üzletemnek Sinkó Gergő, a Most-Épker Csoport társtulajdonos-cégvezetője.
Sinkó Gergőnek nagy tervei vannak: 10-15 év múlva Budapesten toronyházakat építene, és reméli, hogy Magyarország a régió pénzügyi központja lesz. 23 évesen kezdte a vállalkozói életet, tulajdonostársával, Balázs Gáborral odáig jutottak, hogy idén a FIVOSZ az Év Fiatal Vállalkozója címmel ismerte el eredményeiket. Ha az is érdekli, hogy Gergő kitől tanulta eddig a legtöbbet, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 449. interjújában.
– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?
– A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karát a lehető legmagasabb szinten sikerült elvégeznem, amit az akkori életem tanulmányi csúcspontjának nevezhetek. A nehéz gyerekkort követően nagy boldogsággal töltött el, hogy a 4 éves képzés alatt egyszerre két szakirányon sikerült hibátlanul teljesítenem, amit Köztársasági ösztöndíjjal jutalmaztak a kari ösztöndíjak mellett. Az elmúlt 10 évben szakmai karrierem minden évében volt olyan pillanat, amit akkor, abban az állapotban csúcspontnak ítéltem meg. Viszont jelenlegi tapasztalataim alapján már képes vagyok meghatározni, hogy mit jelent számomra a csúcs. Rengeteg munka vár még rám, ami izgalommal tölt el. Személyiségemből adódóan mindig a maximumra törekszem, és ez idősebb koromra jókora tapasztalattal fog párosulni. Remélem, rengeteg kolléga és sok ember példaképe leszek majd – ez vezérel minden nap.
– Milyen távra tervez?
– Minden lépésemet a hosszútávú szemlélet övezi, amit a folyamatos, egyenletes növekedés és a rendszerépítés jellemez. Stabil, hatékony folyamatok kidolgozása jelenti számomra a hosszú távú előrelépést. Fontosnak tartom ezeknek a tervezését, de a szavak helyett a megvalósításban hiszek. Beszéd helyett a cselekedeté legyen a főszerep! Munkám és életem során rövid és hosszú távú célok összesége alkotja a teljes képet. Ezek egyensúlya és változatossága teszi azt, hogy gyorsan tudok reagálni az adott pillanatban.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Olyan tervek, víziók járnak a gondolataimban, amelyek Budapestet és Magyarországot Közép-Európa gazdasági vezetőjévé teszik. Elképzeléseim szerint 10-15 év múlva a Hungária körúton kívüli területeken szingapúri vagy Kuala Lumpur-i mintára toronyházakat építünk. Ezzel egyidejűleg a régió pénzügyi központja jönne létre. Ezen víziók és fejlesztések megvalósításában szeretnék komoly szerepet vállalni.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– 23 évesen kezdtem társammal, Balázs Gáborral a vállalkozói létformát, így jellemzően a legnagyobb tanárom/tanárunk maga a valós élet volt. Viszont, ha egy embert kiemelni szeretnék, az Nagy János lenne, aki a volt VÍZÉP Kft. igazgatója, Dr. Széchy Károly díjas mérnök. Nagy János szemlélete és látásmódja tükröződik munkásságomban. Sokszor mondta: „ne rohanj, csikó!”.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– A kollégáim számára a személyes elszántság, agilitás és példamutatásom az, ami motiváló lehet. Úgy gondolom, a cégvezető viselkedése tükröződik a cégben dolgozóknál. Nálam a jókedv és a családias légkör az első. Egymásért küzdünk és együtt haladunk előre. Ez motivál mindenkit.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Elgondolkodtató a kérdés, szívesen elkezdeném a jogi tanulmányokat. Ezzel együtt politikai vonalon is kipróbálnám magam.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Az üzleti kapcsolatok alapja a bizalom, ami a szavahihetőségen és az adott szó betartásán alapul. Vagyis az üzleti kapcsolataimat bizalmi alapon építem. Az a legjobb, amikor az elvégzett munkánk minősége igazolja a rólunk hallottakat, így szinte magától épülnek a kapcsolatok.
– Mire sajnálja az idejét?
– Az idő kincs, tartja a mondás. Minden olyan cselekvésre, folyamatra sajnálom, ami az időmet pazarolja és nem építi a személyiségemet. Ilyeneknek tartom a felesleges találkozókat, a nem érdemi beszélgetéseket, a nem érdemi vitákat, digitalizált világunkban az analóg embereket.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Kevés dolog van, amivel ki lehet hozni a sodromból. Számomra a legbosszantóbb a hazugság és az igazságtalanság.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Szívesen segítenék a szakmámmal egybevágó szociális bérlakások építésében és ezek tervezésében. Fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást, ezért dolgoztam ki olyan önfinanszírozó képzést, ami nagy hasznára válna a társadalomnak, viszont ehhez nagymértékű állami segítségre lenne szükségem. Szívesen járok vissza a képző egyetememre az élettapasztalataimat megosztani az adott korcsoporttal.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– A technológiai újítások bevezetésére. A legfontosabb számomra az építőipari digitalizáció felgyorsítása, hogy utolérjük a világszínvonalat, ezen még dolgozni kell. Magánéleti szinten utazásra és gasztronómiára nem sajnálok költeni.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– Az, ha a menyasszonyommal kettesben tudok időt tölteni olyan helyen, ahol nincs térerő. Nagyon fontosnak tartom a mentális egyensúly megtartását, a rohanó mindennapokban időt fordítani arra, hogy a gondolatok tudjanak tisztulni és megújulni.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.