Az építőipari vállalkozások idén árbevétel-növekedésre számítanak

2021. 04. 13., 09:15

Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak – közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége az MTI-vel.

Az ÉVOSZ 400 cég megkérdezésével készítette felmérését.

Az elmúlt néhány évben tapasztalható fellendülést követően a koronavírus-járvány kitörése miatt tavaly a vállalkozások felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt, vagy enyhén növekedett. Növekedést elsősorban azok a vállalkozások jeleztek, amelyek a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a vállalkozások fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra.

A megkérdezett vállalkozások megrendeléseinek közel 60 százaléka közmegrendelés, a válaszadók a közmegrendelések, közbeszerzések és a magánmegrendelések volumenének növekedését várják – közölte az ÉVOSZ.

A felmérésben a korábbi néhány év felméréseihez hasonlóan a válaszadó cégek 78 százaléka tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként emelte ki a szakemberhiányt. Ezt súlyosbította, hogy a járvány miatt teljes munkabrigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését a cégek továbbra sem érzékelik.

A cégek majdnem ötödénél a 2021. évi kapacitást lekötő rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt a lakásépítési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő lakásfelújítási igény miatt.

A felmérés rámutat arra, hogy a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó előírások alkalmazásának határidő-elhalasztása, az 5 százalékos áfa visszaállítása az új lakások építésénél, értékesítésénél élénkíti a lakásépítési szektort, de lendületének megtartásához elengedhetetlen a vállalkozások kapacitásbővítése, illetve az építőanyagipar, mint háttéripar stabil és folyamatos működése.

Az ÉVOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt. Tavaly átlagosan 9 százalékkal növelték a béreket, 2021-ben pedig inflációt követően, mintegy 4-5 százalékos bérfejlesztéssel kalkulálnak. Azonban ilyen szintű emeléssel nem lehet az ágazatban a versenyszférához képest tapasztalható lemaradást behozni - jegyezték meg.

A közlemény szerint a vállalkozások várakozásai alapján ebben az évben az építőanyagok ára, valamint az anyagmentes alvállalkozói díjak, és az élőmunka árának emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. A válaszadók úgy látják, a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai is az inflációs várakozásokat meghaladó mértékben, 8-10 százalékkal fognak emelkedni.

A járvány miatt a munkavállalók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ez késedelmet okozhat a vállalt szerződések teljesítésében. A folyamatok lelassultak, bizonyos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban fennakadások tapasztalhatók, sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. Ez bizonytalanságot, esetleg rossz megítélést okoz, és a bizonytalansági faktor a vállalási árakban is megjelenhet.

Tavaly a járvány nagy kihívásokat állított a vállalkozások elé likviditásuk megőrzése szempontjából. A partnerek a korábbi időszakokhoz képest kicsit nagyobb százalékban fizettek késedelmesen, és a kintlévőségek behajthatóságának megítélése sem javult. A tartozások 92 százalékát behajthatónak minősítették a vállalatok – közölte a szakmai érdekképviselet. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS