Díjmentes közműbekötés: „kisebb kiigazítások” jönnek 2025-ben

2024. 12. 18., 06:18

December 17-én elfogadta az Országgyűlés az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely szerint új előírások könnyítik meg a társasházakban élők számára a napelemes rendszerek telepítését. A piaci áramárak csökkenését eredményezheti, hogy mérhetővé válik a háztartási méretű kiserőművek termelése. Kisebb kiigazítások révén még célzottabban segítheti az építkezőket az ingyenes gázcsatlakozás. A legfontosabb újdonságokat az Energiaügyi Minisztérium foglalta össze.

Társasházakra vonatkozó speciális rendelkezések

A parlamenti döntés nyomán a társasházakra vonatkozó speciális rendelkezésekkel egészül ki az energiaközösségekre vonatkozó szabályozás. 2022 elejéhez képest több mint kétszeresére nőtt a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. December elejére már több mint 290 ezer üzemelt belőlük, túlnyomórészt családi házak vagy melléképületeik tetején. Az új rendelkezések az ingatlantulajdonosok egy részének részvételével is lehetővé teszik a társasházi energiaközösségek megalakítását, amelyhez legalább két tulajdonos írásbeli megállapodása szükséges. A jellemzően közös tulajdonba tartozó tető használatához meg kell szerezni a társasház előzetes hozzájárulását. A tagok dönthetnek a háztartási méretű kiserőmű létesítéséből, üzemeltetéséből származó hasznok és terhek megosztásáról, döntésük szerint akár forgalomarányos rendszerhasználati díjvisszatérítésben részesülhetnek. A napelemes rendszerek telepítésével a társasházakban élő családok is tehetnek energiaköltségeik csökkentéséért – olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

Adatszolgáltatási kötelezettség: „bizalomerősítő lépésként” fél év haladék

Az Energiaügyi Minisztérium a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködését kéri rendszereik hatékonyabb üzemeltetésében. Bizalomerősítő lépésként a most véglegesített törvénymódosítás a korábban tervezettnél fél évvel később vezet be adatszolgáltatási kötelezettséget a meglévő rendszerekre, még többek számára biztosítva mentességeket. A 2025. július 1-je után beérkező új csatlakozási igények alapján már csak hálózati csatlakozással rendelkező inverterrel felszerelt naperőművek épülhetnek majd. A jövő július elején már működő napelemes rendszerek tulajdonosainak 2025. július elsejétől, az akkorra már beadott csatlakozási igénnyel rendelkezőknek pedig az üzembe helyezéstől kell termelési adatot szolgáltatniuk. E kötelezettség azonban kizárólag azokra vonatkozik, akik internetkapcsolattal rendelkeznek, és már most, vagy a telepítést követően egyébként is nyomon tudják követni erőművük termelését. A jogszabály sem invertercserét, sem internet csatlakoztatást nem ír elő. A már működő rendszerek üzemeltetőinek kizárólag inverterük egyedi azonosító számát kell majd átadniuk, semmiféle új fejlesztési kötelezettségük nem keletkezik, többletkiadással nem kell számolniuk.

Ipari termelők hálózati hozzáférése

A friss törvénymódosítás rögzíti az ipari termelők hálózati hozzáférései megszerzésének széles körű iparági egyeztetéseken kialakított, felülvizsgált alapszabályait. A nagy- és középfeszültségű hálózatra termelői csatlakozás legfeljebb kétévente meghirdetett pályázat alapján történhet. A kiírható szabad kapacitások mértékét és a csatlakozás legkorábbi időpontját területi és technológiai bontásban az érintett kormányzati szereplőkből álló bizottság segítségével a szakminiszter határozza meg.

Díjmentes közműbekötések: módosul néhány feltétel

2017-től újabb intézkedések mérsékelték a fogyasztók terheit. Hét éve a gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig ellenérték nélkül építi ki a közcélú vezetéket, ugyanekkor kétszeresére nőtt az áramellátásban ingyenesen biztosítandó vezetékhossz. A díjmentes közműbekötések nemcsak egy nagyobb lakás vagy átlagos méretű családi ház, hanem akár egy kisebb üzlethelyiség kiszolgálásához is elegendőek. A költségmentesség a családokon túl tehát a hazai kis- és középvállalkozások számára is könnyebbséget jelent.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az ingyenes földgázcsatlakozások jelentős hányada megépítése után tartósan kihasználatlanul marad. Tíz díjmentesen létesített vezetékből majdnem négy végére nem került gázmérő, sok telek akár üresen is állhat. A fejlesztések közül a szabályozás kisebb léptékű módosításával érdemes kiszűrni azokat, amelyekre valójában nincs azonnali szükség.

A gáztörvény rendelkezései az eddigiekkel megegyezően januártól is a legfeljebb óránként 4 köbméter névleges teljesítményű fogyasztásmérő díjmentes beszerelését írják elő. Az elosztóvezetéket a továbbiakban is 250 méterig építik ki ingyenesen, a csatlakozási és egyéb díjakat csak a 250 méter feletti részre kell megfizetni. Az ingyenesség azonban a jövő évtől kizárólag belterületre lesz érvényes. Mivel a csatlakozási igények mindössze 5–8 százaléka külterületi, a felhasználók túlnyomó többsége számára ez nem jelent majd változást.

A díjmentesség kiegészítő feltételeként a felhasználónak a csatlakozási pont rendelkezésre állásától számított egy éven belül fel kell szereltetnie a fogyasztásmérőt, és ha még nem tette meg, 6 hónapon belül kezdeményeznie kell az érintett ingatlan használatba vételi eljárását. A módosítás kizárólag a gázszolgáltatást érinti, az áramhálózati közműcsatlakozás a megszokott keretek között marad költségmentes.

Az ingyenesség bevezetése óta mintegy 100 ezer gázcsatlakozás épült ki a fogyasztók számára díjmentesen. A lehetőség révén hozzávetőleg 55 milliárd forint értékű beruházás hasznait élvezhetik a felhasználók úgy, hogy nekik ez egy fillérjükbe sem került. A feltételek szükséges mértékű módosítása elősegítheti, hogy a véges kivitelezői kapacitások tényleges igényeken alapuló fejlesztésekben hasznosuljanak az építkező családok, kisvállalatok javára – zárul az Energiaügyi Minisztérium közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 06., 14:00
Magyarország első kkv-fókuszú neobankjánál a számlanyitás és a számlavezetés ingyenes, a kimenő utalások díja pedig összegtől függetlenül 199 forint. A BinX felhasználók egymás közötti utalásai ingyenesek, csakúgy, mint a számlavezetés és – egyelőre – a prémium üzleti bankkártyák.
2024-12-16 22:16:00
A lakáspiaccal ellentétben a fedett garázsok országos átlagára éves szinten csökkenő tendenciát mutat, ám óriási különbségek alakultak ki az egyes települések között. Kecskeméten az Otthon Centrum hálózata révén értékesített garázsok átlagára megközelítette a 10 millió forintot, ami jócskán felülmúlja a fővárosi árszintet is.
2024-12-16 17:16:00
Magyarországon 2019-től van lehetőség vagyonkezelő alapítvány létrehozására, aminek több jellemzője eltér a hagyományos alapítványoktól. Milyen célt szolgál a vagyonkezelő alapítvány? Melyek a fő tudnivalói e sajátos alapítványi formának? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS