Megtévesztően kommunikált a GymBeam, 100 milliós bírságot fizet

2024. 12. 17., 10:50

Kereskedelmi tevékenységei során több jogsértést is elkövetett a táplálékkiegészítőket forgalmazó GymBeam – állapította meg GVH. A cég elismerte a jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról.

A GVH 2022 végén indított versenyfelügyeleti eljárást a GymBeam s.r.o.-val és annak magyarországi leányvállalata a Gymbeam Hungary Kft.-vel szemben, mivel akkori gyanúja szerint a cég több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a hazai fogyasztókkal szemben. A GVH az eljárás során megállapította, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt. A vállalkozás
– a honlapján megjelenített termékleírásokban sok esetben olyan egészségre gyakorolt kedvező hatásokat, illetve gyógyhatásokat tüntetett fel, amelyek vagy nem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, vagy egyenesen tiltottak voltak;
– május 1. és 2023. november 7. között áthúzott árak alkalmazásával, és „legjobb árak” szlogen közzétételével valótlanul azt sugallta a fogyasztóknak, hogy egyes termékeket kedvezményesen vásárolhatnak meg;
– május 28-tól kezdődően, a jogszabályi előírás ellenére, nem jelenített meg egyes információkat a fogyasztói értékelések kezelésével és szűrésével kapcsolatban.

A GVH Versenytanácsa a jogsértéseken felül megállapította, hogy a GymBeam kommunikációs gyakorlata összességében nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének, mivel a cég nem biztosította, hogy ne forduljanak elő a felsorolt jogsértésekhez hasonló, nagy számú és rendszerszerű problémák. Több termék forgalmazására ráadásul úgy került sor, hogy azokat a cég nem jelentette be előzetesen az illetékes hatóságoknak.

Az eljárás során a cég együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértéseket, lemondott jogorvoslati jogáról és utólagos megfelelési program bevezetését is vállalta. A megfelelési program többek között egy megfelelési szabályzat kialakítását, belső oktatások tartását és az Önszabályozó Reklám Testülethez (ÖRT) való csatlakozást is magában foglalja. Mindezeket a GVH Versenytanácsa enyhítő körülményként figyelembe vette és végül 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.