Az októberi 2,3 százalék után 2024 novemberében 2,5 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az éves ráta novemberben 20 tagállamban magasabb, 4-ben alacsonyabb volt az októberinél, 3-ban pedig ugyanakkora. A legmagasabb az 5,4 százalékos román, a legalacsonyabb 0,5 százalékos ír ráta volt novemberben. A 3,9 százalékos magyar (és az ugyanakkor lengyel) mutató az uniós élmezőnybe tartozik, a román adaton kívül a 4,8 százalékos belga és a 4,0 százalékos horvát adat előzi meg. (Októberben a magyar adat a hetedik legnagyobb volt.)
Éves infláció az Európai Unióban
2024. november (százalék)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
Az előadások több mint negyede a Paks II. atomerőmű-projekttel foglalkozott a Budapesten megrendezett Nukleáris Technikai Szimpóziumon.