Itt találod az összes cikket a „Eurostat” témában!
Az augusztusi 5,2 százalék után szeptemberben már csak 4,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában az Eurostat első becslése szerint.
2023 második negyedévében az Európai Unió energiaimportja értékben 39,4 százalékkal, nettó tömegben számolva pedig 11,3 százalékkal csökkent éves összevetésben – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió 20–64 éves lakosai 2022-ben hetente átlagosan 37,5 órát dolgoztak.
A júniusi 0,7 százalékos visszaesés után 2023 júliusában 0,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az elmúlt évek társadalmi-gazdasági kihívásai mindenki életére hatással vannak, de a fogyasztás visszafogása mellett egyre többen törekednek arra is, hogy tudatosabb megoldásokkal gondoskodjanak tartalékaik értékállóságáról. A lakosság jelentős része mozdult el a bankbetétek és a készpénz felől a befektetések felé – állapítja meg az NN Biztosító felmérésében.
A júliusi 6,1 százalék után 2023. augusztusban már „csak” 5,9 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban.
2023 második negyedévében átlagosan 5,0 százalékkal emelkedett a munkaerőköltség az Európai Unióban az előző év azonos negyedévéhez képest – tájékoztatott az Eurostat.
Az első negyedévi 2,8 százalék után 2023 második negyedévében 2,7 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Júniushoz képest 1,1 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2023 júliusában az Európai Unióban.
Júniushoz képest 0,3 százalékkal, 2022 júliusához viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2023. júliusban – tájékoztatott az Eurostat.
2023 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva és 6,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
2022-ben uniós átlagban 26,4 éves volt „a szülői házból” elköltöző fiatal – tájékoztatott az Eurostat. A magyar ifjak átlagosan 27,1 éves korukban szánják el magukat erre a lépésre.
2023 júliusában 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az EU-ban, ugyanakkora, mint júniusban és 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusival megegyező szinten, 5,3 százalékon maradt az éves infláció 2023 augusztusában az eurózónában.
Májushoz viszonyítva 0,6 százalékkal csökkent, éves összevetésben viszont nem változott az építőipari termelés volumene 2023 júniusában az Európai Unióban.
A júniusi 6,4 százalék után júliusban már csak 6,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest 8,4 százalékkal nőtt a csődbejelentések száma az Európai Unióban, és ezzel elérte a legmagasabb szintet az adatgyűjtés 2015-ös kezdete óta – tájékoztatott az Eurostat.
Májushoz képest 0,4 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbitól így is 1,2 százalékkal elmaradt júniusban az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az előző negyedévhez képest stagnált, éves összevetésben 0,5 százalékkal bővült az Európai Unió gazdasága 2023 második negyedévében.
2022-ben 3,2 milliárd liter fagylaltot állítottak elő az EU-ban, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2022-ben az EU-ban a 20–34 év közötti, „frissen végzett” fiatalok 82 százaléka volt foglalkoztatott – tájékoztatott az Eurostat.
A májusi 2,6 százalékos mínusz után 2023. júniusban éves szinten 1,6 százalékkal csökkent az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom volumene.
Májushoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak az ipari termelői árak 2023 júniusában az Európai Unóban.
2023 júniusában 5,9 százalék volt az átlagos munkanélküliségi ráta az EU-ban, ugyanakkora, mint májusban és 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest nem változott, 2022 második negyedévéhez képest 0,6 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 második negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 5,5 százalék után júliusban 5,3 százalékos volt az éves infláció az eurózónában.
Az áprilisi 0,1 százalékos emelkedés után 2023. májusban 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az áprilisi 3,1 százalékos mínusz után 2023. májusban éves szinten 3,0 százalékkal csökkent az Európai Unióban a kiskereskedelmi forgalom volumene.
A májusi 6,1 százalék után júniusban 5,5 százalékos volt az éves infláció az eurózónában.
Az egy hónappal és az egy évvel korábbi szinttől egyaránt 0,1 százalékkal maradt el áprilisban az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az áprilisi 8,1 százalék után 2023. júniusban 7,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 1,2 százalékos visszaesés után áprilisban 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal, 2022 első három hónapjához viszonyítva pedig 1,0 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 első negyedévében.
A márciusi mínusz 4,1 százalék után áprilisban 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Márciushoz viszonyítva 2,9 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 2,3 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 áprilisában az Európai Unóban.
Az áprilisi 7,0 százalék után májusban már „csak” 6,1 százalékos volt az éves szintű infláció az eurózónában.
„Ez a jelentés megbízható adatokkal szolgál a középtávú céljaink eléréséhez szükséges előrehaladás nyomon követéséhez.”
A márciusi 8,3 százalék után áprilisban 8,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban.
Az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal, éves összevetésben 1,2 százalékkal nőtt a GDP 2023 első negyedévében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 0,8 százalékos és a februári 2,1 százalékos növekedés urán márciusban éves összevetésben 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Februárhoz viszonyítva 1,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 7,0 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 márciusában az Európai Unóban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári mínusz 2,6 százalék után márciusban 4,1 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 6,9 százalék után 2023 áprilisában 7,0 százalékos volt az átlagos infláció az euróövezetben – tájékoztatott az Eurostat.
2023 márciusában 6,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban, a ráta az előző hónaphoz képest nem változott, a 2022. márciusihoz képest 0,2 százalékponttal csökkent.
A januári 0,5 százalék után 2023. februárban 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári 9,9 százalék után márciusban már csupán 8,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 1,0 százalék után februárban 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal csökkent, így már „csak” 14,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az ipari termelői árak átlagos szintje az Európai Unióban 2023 februárjában.
A februári 8,5 százalék után márciusban már csak 6,9 százalékos volt az éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
A harmadik negyedévi 2,9 százalék után 2022 negyedik negyedévében 2,8 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Közel 27 százalékkal több csődeljárás indult az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében, mint a július–szeptemberi időszakban, ez az Eurostat tájékoztatása szerint hét éve a leggyengébb adat (bár 2022 egészében a csődök száma 12 százalékkal elmarad a 2015 évitől).
A januári 10,0 százalékról 9,9 százalékra csökkent februárban az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 0,6 százalékos visszaesés után 2023. januárban 1,0 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2023 januárjában a tojás átlagosan 30 százalékkal került többe az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal csökkent, éves összevetésben ugyanakkor 1,7 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében – jelentette az Eurostat.
A decemberi 2,2 százalékhoz hasonló mértékben, 2,5 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2023 januárjában – tájékoztatott az Eurostat.
2022 decemberéhez viszonyítva 2023 januárjában 2,2 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az Európai Unióban, az átlagos árszínt így uniós átlagban már „csak” 16,4 százalékkal volt az egy évvel korábbi fölött. Magyarország közel 65 százalékos mutatója toronymagas EU-bajnok.
A 2022. decemberivel azonos szintű, 6,1 százalékos volt a munkanélküliség 2023. januárban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 8,6 százalék után februárban 8,5 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 10,4 százalék után 2023 januárjában 10,0 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal, éves összevetésben 0,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2022 decemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2015 óta tartó meredek árnövekedés visszafogott tempóra váltott az ingatlanpiacon, sőt, volt olyan uniós tagállam, ahol már árcsökkenést is tapasztaltak. Bár Magyarországon a lassulás ellenére is jelentős volt az áremelkedés, hazánk továbbra is az európai ingatlanpiac középmezőnyében helyezkedik el.
Az előző hónaphoz képest és éves összevetésben egyaránt 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2022 decemberében az Európai Unióban.
Az előző negyedévhez képest nem változott, éves összevetésben 1,8 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 negyedik negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A novemberi 2,1 százalékos csökkenés után 2022 decemberében 2,5 százalékkal esett vissza éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A novemberi 27,4 százalék után 2022 decemberében 25,2 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak az Európai Unióban, mint egy évvel korábban.
2022 decemberében a novemberivel megegyező, 6,1 százalékos szinten maradt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 9,2 százalékról 8,5 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában 2023. januárban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest stagnált, 2021 utolsó három hónapjához épest 1,8 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 negyedik negyedévében.
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is 1,3 százalékkal meghaladta az építőipari termelés volumene 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A novemberi 11,1 százalékról 2022 decemberében 10,4 százalékra csökkent az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 3,7 százalék után 2022 novemberében 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unió egészében.
Az októberi szinttel megegyező, 6,0 százalékos volt a munkanélküliség 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2022-ben az Európai Unióban működő, legalább 10 alkalmazottal és önálló vállalkozóval rendelkező vállalkozások 92 százaléka alkalmazott legalább egy intézkedést adatai és IKT-rendszerei integritásának, rendelkezésre állásának és bizalmas jellegének biztosítása érdekében, az intézkedések dokumentálása terén viszont még van hova fejlődni.
A szeptemberi 0,8 százalékos növekedés és az októberi 1,4 százalékos visszaesés után 2022. novemberben 0,9 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 10,6 és a novemberi 10,1 százalék után decemberben 9,2 százalékos volt az éves infláció az euróövezetben – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió egészében 2022. novemberben már „csak” 27,4 százalékkal voltak magasabbak az ipari árak, mint egy évvel korábban, a magyarországi drágulás a legmagasabb az összes tagállam között.
2021-ben az Európai Unió tagállamai 29 200 tonna tűzijátékot importáltak EU-n kívüli országokból, ebből 28 800 tonnát Kínából.
A szeptemberi 0,8 százalékos növekedés után 2022 októberében 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Októberhez képest már nem emelkedett az átlagos fogyasztói árszint az eurózónában novemberben, az éves szintű infláció 10 százalékra csökkent.
Az augusztusi 1,3 százalék után szeptemberben 1,4 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az augusztusi 3,8 százalék után szeptemberben 5,7 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az augusztusi stagnálás után 2022 szeptemberében 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az augusztusi 43,1 százalék után szeptemberben 41,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 2,0 százalék után augusztusban 2,3 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az augusztusi 10,1 százalék után szeptemberben 10,9 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 0,8 százalékos visszaesés után augusztusban 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az Európai Unió 1166 („megyei szintű”) régiója közül 129-nek valamennyi lakosa – gépkocsival – 15 percen belül eljuthat a legközelebbi kórházba.
Június és július után augusztusban is csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 37,9 százalék után augusztusban 43,0 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban augusztusban 6,0 százalékos volt a munkanélküliség, ugyanakkora, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az augusztusi 9,1 százalék után szeptemberben átlagosan 10,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
A kenyér ára augusztusban átlagosan 18 százalékkal volt magasabb az Európai Unióban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusival egyező mértékben, éves összevetésben 1,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene júliusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal, éves összevetésben 0,8 százalékkal csökkent júliusban az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 2,4 százalék után 2022 júliusában 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző hónaphoz képest júliusban 3,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az Európai Unióban, a 9,4 százalékos magyar mutató a második legmagasabb.
A júniusi 6,1 százalék után 2022 júliusában 6,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 8,9 százalék után augusztusban 9,1 százalékos volt az éves szintű infláció az eurózónában az Eurostat gyorsbecslése szerint.
A májusi 3,1 százalék után júniusban mindössze 0,6 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A májusi 2,7 százalék után júniusban éves összevetésben 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
A májusi 36,3 százalék után júniusban lényegében ugyanakkora, 36,1 százalékos mértékben emelkedtek éves szinten az ipari termelői árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Éves összevetésben és az előző hónaphoz képest is csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az Európai Unióban.
A májusival megegyező, 6,0 százalékos volt a munkanélküliség 2022 júniusában az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző hónaphoz viszonyítva mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek júliusban a fogyasztói árak az eurózónában, az éves inflációs ráta 8,6 százalékról 8,9 százalékra nőtt – tájékoztatott az Eurostat.
Az első negyedévi 5,5 százalék után 2022 második negyedévében 4,0 százalékkal haladta meg a GDP az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2021-ben a vendégek mintegy 364 millió éjszakát töltöttek az Airbnb, a Booking, az Expedia Group és a Tripadvisor által az EU-ban lefoglalt rövid távra bérelhető szálláshelyeken, 34 százalékkal többet, mint egy évvel korában, de még mindig 29 százalékkal kevesebbet, mint a COVID-19 járvány előtti évben, 2019-ben – tájékoztatott az Eurostat.
A 2021-ben 15 éves európai fiatalok várhatóan – átlagosan – 36 évet fognak munkában tölteni – az Eurostat számításai szerint.
2020-ban az egy lakosra jutó medián rendelkezésre álló jövedelem az EU-ban átlagosan 17 871 PPS volt – tájékoztatott az Eurostat. A tagállamok között jelentősek az eltérések, a csúcson a luxemburgi 28 675 áll, a lista végén a bulgáriai 7724 PPS.
Az áprilisi 5,0 százaléktól elmaradó mértékben, 0,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
36,4 százalékkal haladták meg májusban az ipari termelői árak az Európai Unióban az egy évvel korábbi szintet – tájékoztatott az Eurostat.
A májusi 8,1 százalék után júniusban 8,6 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
Az elmúlt évek gyors kereset-emelkedésének köszönhetően Magyarországon a bruttó és a nettó keresetek 2010-hez képest 2021-re egyaránt 2,2-szeresükre nőttek nominálisan. A rendkívül dinamikus emelkedés kedvező a dolgozók szempontjából, de kihívás a munkáltatók számára.
Az áprilisi 8,1 százalékról 8,8 százalékra emelkedett az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 0,8 százalékos növekedést követően 2022 áprilisában 0,5 százalékkal csökkent ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 2,8 százalék után áprilisban 5,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusival megegyező szinten, 6,2 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta 2022 áprilisában az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári 8,5 százalék után márciusban 4,1 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Nincs olyan tagállama az Európai Uniónak, ahol a nők javára billenne a „bérmérleg”; az egyenlőséghez a legközelebb Luxemburg áll, ahol a bérszakadék mindössze 0,7 százalék.
A februári 5,6 százalék után márciusban 1,7 százalékra csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme az Európai Unióban.
36,5 százalékkal emelkedtek éves összevetésben az ipari termelői árak az Európai Unióban 2022 márciusában – tájékoztatott az Eurostat.
A januári és a februári 6,3 százalék után márciusban 6,2 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 505 kg volt 2020-ban az EU-ban; ez az adat 4 kg-mal több, mint a 2019. évi és 38 kg-mal haladja meg az 1995. évit.
A januári 5,0 százalék után februárban 8,6 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A februári 6,2 százalék után 2022 márciusában 7,8 százalékos volt az infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az ingatlanpiaci áremelkedés mértéke Magyarországon az egyik legmagasabb az EU-ban, hazánk azonban még így is a középmezőny végén helyezkedik el az uniós „árversenyben” – mutatnak rá a Duna House szakértői.
A januári 0,1 százalék után februárban 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
A decemberi 1,6 százalék után 2022 januárjában 4,1 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 5,6 százalék után februárban 6,2 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2011 és 2021 között az Oroszországból származó energia-behozatal 2012-ben volt a legmagasabb (157 milliárd euró), 2020-ban pedig a legalacsonyabb (60 milliárd euró) – tájékoztatott az Eurostat.
8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 5,3 százalék után januárban 5,6 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
14,7 millió hektárnyi területet használtak biogazdálkodásra az Európai Unióban 2020-ban, ez a teljes mezőgazdasági hasznosítású terület 9,1 százaléka – tájékoztatott az Eurostat.
2021. decemberben éves összevetésben 1,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az Európai Unióban, az év egészére vonatkozóan ugyanakkor 4,8 százalékos növekedésről számolt be az Eurostat.
A magyar minimálbérnél csak Romániában, Lettországban és Bulgáriában alacsonyabb a legkisebb fizetés, vásárlóerő-paritáson számítva a magyar adat két helyet lép előre.
A novemberi 0,2 százalék után 2021. decemberben 2,5 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A harmadik negyedévi 4,1 százalék után 2021 utolsó három hónapjában 4,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2021 decemberében 2,6 százalékkal, az év egészében 5,5 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2021. decemberi 5,0 százalék után januárban 5,1 százalékos volt az átlagos éves infláció az EU közös pénzt használó tagállamaiban – tájékoztatott az Eurostat.
2021 decemberében az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta 6,4 százalék volt – tájékoztatott az Eurostat.
A harmadik negyedévi 4,1 százalék után 2021 utolsó negyedévében 4,8 százalékkal nőtt a GDP éves összevetésben az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió két tagállamában is 10 százalék fölé emelkedett az infláció 2021 decemberében, a magyar adat „csak” az ötödik legmagasabb.
2021 novemberében 1,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az egy évvel korábbi szinttel egyezett meg az ipari termelés volumene 2021 novemberében az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Az októberi 6,7 százalék után 2021. novemberben 6,5 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Az októberi 2,6 százalék után novemberben 7,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberi 2,0 százalék után októberben 4,2 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberi 3,4 százalék után októberben 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az augusztusi 1,8 százalékos csökkenés után 2021 szeptemberében az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
3,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP 2021 harmadik negyedévében az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Az augusztusi 5,2 százalék után szeptemberben 5,0 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Az augusztusi 6,9 után szeptemberben 6,7 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 4,3 százalékos növekedés után éves augusztusban 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
A júliusi 1,2 százalékos emelkedés után augusztusban éves összevetésben 1,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A lakásépítési engedélyek száma alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós rangsorban; az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint idén a második negyedévben 68,3 százalékkal több lakásépítési engedély adtak ki, mint 2020 azonos időszakában.
A júliusi 3,8 százalék után augusztusban 1,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban.
A júliusi 6,9 százalék után augusztusban 6,8 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött a magyar ingatlanpiac, és a koronavírus gazdasági hatásai sem nyomták vissza a lakásárakat. Hazánk európai szinten így is a középmezőny végén helyezkedik el az „árversenyben".
A júniusi 3,6 százalék után 2021 júliusában 4,6 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A júniusi 10,6 százalék után 2021 júliusában 8,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 5,9 százalék után júliusban 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 7,1 százalék után augusztusban 6,9 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat. 2020 júliusában 7,6 százalékos volt a ráta.
Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
A májusi 21,3 százalék után júniusban 10,5 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az egy évvel korábbihoz képest 5,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Magyarországon a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
Az áprilisi 45,2 százalék után májusban „mindössze” 13,6 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet.
A májusi 2,3 százalék után júniusban 2,2 százalékos volt az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Éves összevetésben 32,7 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkent áprilisban az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Ahogy áprilisban, májusban is Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az Európai Unióban.
A februári 5,1 százalékos visszaesés után éves összevetésben 14,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene márciusban az Európai Unióban.
A márciusi 1,7 százalék után áprilisban 2,0 százalékos volt az éves szintű infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Éves összevetésben az Európai Unióban 1,7, Magyarországon 1,8 százalékkal csökkent a GDP 2021 első negyedévében.
A februári 1,4 százalékos csökkenés után márciusban 11,0 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári mínusz 2,3 százalék után februárban 5,4 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbitól az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A februári 1,3 százalék után 2021 márciusában 1,7 százalékos volt az éves infláció az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A januári 0,4 százalékos emelkedés után 2021 februárjában éves összevetésben 1,1 százalékkal esett vissza az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
A januárival egyező szintű, 7,5 százalékos volt az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta 2021 februárjában – tájékoztatott az Eurostat.
A 2020. december 0,1 százalék után 2021 januárjában 0,3 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A második negyedévi 13,9 és a harmadik negyedévi 4,8 százalék után 2020 utolsó négy hónapjában az Európai Unió GDP-je 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – jelentette az Eurostat.
A november 0,5 százalékos visszaesés után 2020 novemberében 0,4 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
A harmadik negyedévi mínusz 4,2 százalék után 2020 negyedik negyedévében 4,8 százalékkal csökkent átlagosan a GDP az Európai Unióban az Eurostat gyorsbecslése szerint.
A novemberivel megegyező szintű, 7,5 százalékos volt az átlagos munkanélküliség az Európai Unióban 2020 decemberében – jelentette az Eurostat.
A júliusi 3,7 százalék után augusztusban már „csak” 1,5 százalékkal csökkent éves összevetésben az építőipari termelés az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júliusi 0,7 százalékos emelkedés után augusztusban – éves összevetésben – 3,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi mínusz 4,4 százalék után júliusban 3,9 százalékkal csökkent éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
A júliusi 0,9 százalék után augusztusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az első negyedévi 1,9 százalék után 2020 második negyedévében 1,6 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A júniusi 7,1 százalékról 7,2 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A májusi 9,1 százalékos mínusz után júniusban 5,8 százalékkal esett vissza éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
2020 második negyedévében az előző negyedévhez képest 11,9 százalékkal csökkent a GDP az Európai Unióban, ekkor visszaesésre az Eurostat-adatgyűjtés 1995-ös kezdete óta nem volt példa.
Az Európai Unióban átlagosan 5,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2020 első negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
Áprilishoz képest 11,4 százalékkal emelkedett, de az egy évvel korábbitól így is 4,2 százalékkal elmaradt a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A tényleges egyéni fogyasztás csupán két tagállamban volt kisebb 2019-ben, mint Magyarországon.
Az áprilisi 0,7 százalékról 0,6 százalékra csökkent az átlagos éves szintű infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 12,2 százalék után áprilisban 27,2 százalékkal esett vissza éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 10,1 százalék után áprilisban 18,0 százalékkal csökkent éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári és márciusi 6,4 százalék után 2020 áprilisában 6,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 1,2 százalékról áprilisra 0,7 százalékra csökkent az átlagos éves infláció az Európai Unióban.
A 2019. negyedik negyedévi 1,3 százalékos növekedés után 2020 első három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A januári 5,9 százalékos emelkedés után februárban 0,9 százalékkal csökkent éve összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári 1,6 százalék után márciusban átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A januári 1,5 után februárban 1,3 százalékkal esett vissza éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A januári 2,4 százalék után az év második hónapjában 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az eurózónában a februári 1,2 százalékról 0,7 százalékra csökkenhetett az éves infláció üteme az Eurostat első becslése szerint, egyelőre az olajárcsökkenés hatása érezhető leginkább.
Ahogy a megelőző két hónapban, februárban is Magyarországon emelkedtek leggyorsabb ütemben a fogyasztói árak az EU tagállamai közül – derül ki az Eurostat jelentéséből.
A decemberivel azonos szinten, 6,6 százalékon maradt 2020 januárjában a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Ahogy 2019 decemberében, 2020 januárjában is Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak az Európai Unióban.
Lassult a GDP-növekedés üteme az Európai Unióban 2019 utolsó negyedévében.
A novemberi 1,3 százalékos visszaesés után 2019 decemberében 3,9 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2019 utolsó negyedévében éves összevetésben 1,1 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 0,9 százalék után novemberben 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A novemberi 1,3 százalék után decemberben 1,6 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 1,9 százalék után novemberben 1,3 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Közel 200 ezer vállalkozás működik az „általános épülettakarítás” területén az Európai Unióban.
Az Európai Unió 2018-ban 128 000 tonna tűzijátékot importált, összesen 319 millió euró értékben – tájékoztatott az Eurostat.
A 2018–19-es téli időszakban 18,9 millióval (2,6 százalékkal) több vendégéjszakát töltöttek a turisták az EU szállodáiban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberi 0,6 százalékos növekedés után októberben 0,2 százalékkal csökkent éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A második negyedévivel azonos szinten, 2,3 százalékon maradt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban 2019 harmadik negyedévében – jelentette az Eurostat.
A szeptemberi 3,0 százalék után októberben 1,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az unió statisztikai hivatalának becslése szerint 2019 októberében 15,538 milióan kerestek aktívan állást az EU-ban, 29 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal, és 939 ezerrel evesebben, mint egy évvel korábban.
Az augusztusi 1,4 százalék után szeptemberben mindössze 0,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptember 1,2 százalék után októberben éves szinten 1,1 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A második negyedévi 1,4 százalék után július–szeptemberben 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2019 második negyedévében az Európai Unióban éves szinten átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek a lakásárak – jelentette az Eurostat. Magyarországon ennél jóval dinamikusabb volt a drágulás.
A júliusival azonos ütemben, éves összevetésben 2,5 százalékkal nőtt augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 0,4 százaléknál dinamikusabban, 1,3 százalékkal nőtt éves szinten az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentett az Eurostat.
A júliusival azonos ütemben, éves szinten 1,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Európai Unióban 2019 augusztusában – tájékoztatott az Eurostat.
Az első negyedévivel azonos, 2,3 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusi 3,2 százalék után júliusban 2,6 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A júniusival azonos szintű, 6,3 százalékos volt a munkanélküliség júliusban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Eu-ban előállított fagylalt több mint 40 százaléka három tagállam „érdeme”.
A májusi 0,1 százalékos növekedés után júniusban éves szinten 1,9 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az első negyedévi 1,6 százalék után 2019. április–júniusban 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A májusi 1,1 százalék után júniusban 2,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban a szezonálisan kiigazított adatok szerint – jelentette az Eurostat.
Az első gyermeküket szülő anyák 92 százalékának életkora 20 és 39 év között volt az Európai Unióban 2017-ben – tájékoztatott az Eurostat.
Tizenhét havi mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben júliusban.
Az áprilisi 4,1 százalék után májusban 2,5 százalékkal emelkedett éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A májusival megegyező, 1,6 százalékos volt júniusban az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az áprilisi stagnálás után májusban 0,4 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal, év/év alapon átlagosan 4 százalékkal emelkedtek a lakásárak az Európai Unióban 2019 első negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A diplomájukat a megelőző három évben megszerző, 20–34 éves felsőfokú végzettségűek körében 85,5 százalékos volt a foglalkoztatottság az Európai Unióban 2018-ban.
A márciusi 3,2 százalék után májusban éves szinten 1,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az áprilisi 6,4 után májusban 6,3 százalékos volt májusban a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban élő 20–34 éves fiatalok 16,5 százaléka (15 millió fő) nem állt foglalkoztatásban, és oktatásban vagy képzésben sem vett részt 2018-ban – tájékoztatott az Eurostat.
Hol áll az Ön háztartása a magyarországi jövedelmi rangsorban? És mire elég ez egy gazdagabb EU-tagállamban? Az Eurostat kalkulátora válaszol.
A 2018. IV. negyedévi 2,8 százalék után 2019 első három hónapjában éves összevetésben 2,6 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 0,4 százalékos emelkedés után áprilisban 0,1 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Éves összevetésben a márciusival megegyező mértékben, 2,9 százalékkal nőtt áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusival azonos szintű, 6,4 százalékos volt a munkanélküliség áprilisban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió tagállamai 2018-ban összesen 452 millió euró értékben 208 000 tonna mézet importáltak unión kívüli országokból – tájékoztatott az Eurostat.
A márciusi 1,6 után áprilisban 1,9 százalék volt az éves infláció az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A 2018. negyedik negyedévivel megegyező ütemben, éves összevetésben 1,5 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2019 első negyedévében – jelentette az Eurostat.
A februári 0,5 százalék után márciusban 0,4 százalékkal nőtt éves szinten az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A februári 3,4 százalék után márciusban 2,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2018 negyedik negyedévivel egyező ütemben, 1,5 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban 2019 első negyedévében – jelentette az Eurostat.
A januári 0,7 százalék után februárban 4,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A januári 0,2 százalékos visszaesés után 0,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a lakásárak 2018 negyedik negyedévében az Eurostat indexe szerint.
Az Európai Unióban működő vállalatok mindössze 1,2 százaléka volt külföldi kézben 2016-ban, de ezek a cégek foglalkoztatták a munkaerő 15,3 százalékát, a hozzáadott értéknek pedig kereken 25 százalékát állították elő – tájékoztatott az Eurostat.
Éves összevetésben a januári 2,6 százalék után februárban 3,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
A gyors növekedésű vállalkozások száma 6 százalékkal haladta meg 2017-ben az egy évvel korábbit; Magyarországon ez a mutató 3 százalékkal csökkent.
A januárival egyező szinten, 6,5 százalékon maradt februárba a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 2,1 százalék után 2019 januárjában 0,7 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A decemberi 2,8 százalék után 2019 januárjában 0,4 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2018. decemberi 0,9 százalék után 2019 januárjában 2,5 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A 2018. decemberi 6,6 százalék után januárban 6,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső GDP alapján az unió leggazdagabb régiója London belvárosa az uniós átlag 626 százalékával, a legszegényebb pedig Északnyugat-Bulgária, 31 százalékkal – tájékoztatott az Eurostat.
A 2018. decemberi 1,6 százalék után 2019 januárjában átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban mintegy 8,7 millió ember, a munkavállalók 3,8 százaléka dolgozik kulturális területen.
Az Európai Unióban 2017-ben 1000 lakosonként átlagosan 4,3 házasságkötést regisztráltak. Magyarországon ez a szám 5,2 volt.
A harmadik negyedévi 1,8 százalék után 2018 utolsó három hónapjában 1,4 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az EU-ban dolgozó közel 18 millió természettudós és mérnök 41 százaléka volt nő 2017-ben – tájékoztatott az Eurostat.
A várhatóan egészségben töltött évek száma az Európai Unióban élő nők esetében átlagosan 64,2, a férfiaknál 63,5 év – tájékoztatott az Eurostat.
A hatályos minimálbér az EU-tagállamok közül Bulgáriában a legalacsonyabb, Luxemburgban a legmagasabb, a magyar adat az előbbihez van közelebb.
A novemberivel megegyező, 6,6 százalékos szinten állt 2018 decemberében a munkanélküliség az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
2018 negyedik negyedévében éves összevetésben 1,5 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió kereskedelmi szálláshelyei tavaly összesen 3,1 milliárd vendégéjszakát töltöttek el a turisták, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – becsüli az Eurostat.
Az októberi 2,3 százalék után 2018 novemberében 1,8 százalékkal nőtt éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
A novemberi 2,0 százalék után 2018 decemberében 1,7 százalékos volt az éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unióban élő nyugdíjasok 14 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, Magyarországon ez az arány „mindössze” 9 százalék.
Az október 1,3 százalékos emelkedés után novemberben éves összevetésben 2,2 százalékkal csökkent éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az Európai Unió tagállamai összesen 320 milliárd eurót fordítottak kutatásra és fejlesztésre 2017-ben, ez az uniós GDP 2,07 százalékának felel meg – tájékoztatott az Eurostat.
Ahogy szeptemberben és októberben, 2018 novemberében is 6,7 százalékos szinten maradt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A benzinmotorral működő személyautók aránya Cipruson volt a legmagasabb 2016-ban – tájékoztatott az Eurostat.
Az októberi 2,4 után novemberben 2,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberi 4,2 százalék után októberben éves összevetésben 3,0 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az Európai Unióban élő önálló vállalkozók átlagosan 48 százaléka volt 2017-ben „nagyon elégedett” az állásával.
Az októberi 2,2 és az egy évvel korábbi 1,8 százalék után novemberben 2,0 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban.
A harmadik negyedévben a betöltetlen álláshelyek aránya 2,2 százalék volt az Európai Unióban, 0,2 százalékponttal több, mint egy évvel korábban.
A vásárlóerő-paritáson számított tényleges egyéni fogyasztás tekintetében az EU tagállamai az uniós átlag 132 és 54 százaléka közötti sávban helyezkednek el; Magyarország mutatója az utóbbihoz áll elég közel.
A szeptemberi 1,0 százalék után októberben 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az ipari termelés volumene az Európai Unióban.
Az EU-ban élők utazásainak 13 százalékában voltak – legalább részben – célpontok a hegyek – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberi 1,3 százalék után októberben 2,1 százalékkal nőtt az Európai Unióban éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene – tájékoztatott az Eurostat.
A szeptemberivel egyező szintű, 6,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta októberben az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió lakosságának 7,0 százaléka számolt be arról 2017-ben, hogy nem engedhet meg magának egy személygépkocsit – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon regisztrálták a legdinamikusabb éves szintű építőipari termelésnövekedést szeptemberben.
A szeptemberi 2,1 százalék után októberben átlagosan 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
2017-ben az Európai Unióban 14,6 milliárd liter bort értékesítettek; a legnagyobb bortermelő tagállamok sorában Magyarország a hatodik helyen végzett.
Lényegesen nőtt a közösségi média használatnak a mértéke a nagy vállalatoknál az elmúlt években. A magyar cégek nem szerepelnek valami fényesen.
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.