Betöltetlen álláshelyek: az uniós ráta 2,6, a magyar 2,2 százalék volt 2024 első negyedévében

2024. 06. 14., 11:10

Ahogy 2023 végén, 2024 I. negyedévében is 2,6 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

A betöltetlen és az összes (betöltött és betöltetlen) álláshely százalékos arányaként definiált mutató az unió statisztikai hivatalát tájékoztató tagállamok közül 2024. első negyedévében Ausztriában volt a legmagasabb (4,5 százalék), majd Belgium és Hollandia (mindkettő 4,4 százalék) következett a sorban. A legalacsonyabb, 0,7 százalékos rátát Romániában regisztrálták, de Bulgáriában is csak 0,8, Lengyelországban és Spanyolországban pedig 0,9 százalék volt az „üres” álláshelyek aránya.

2023 első negyedévéhez képest a betöltetlen álláshelyek aránya 6 tagállamban nőtt, 18-ban csökkent, 3-ban pedig nem változott.

A gazdaság nagy ágai közül (uniós átlagban) az iparban és az építőiparban 2,3, a szolgáltatások körében 3,0 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya.

Magyarországon 2024 I. negyedévben 2,2 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya, 0,1 százalékponttal kisebb, mint az előző negyedévben és 0,4 százalékponttal kisebb, mint egy évvel korábban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 12., 17:10
A 2024-es turisztikai rekord az idén már 11 hónap alatt teljesült, a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma idén december 2-án elérte a 18 226 413-at, megdöntve ezzel a tavalyi egész éves vendégszámot, ami szintén rekord volt – tájékoztatott a Visit Hungary.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS