Az I. negyedévi 2,6 százalékról 2,4 százalékra csökkent a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban 2024 II. negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
A betöltetlen álláshelyek és az összes (betöltött és betöltetlen) álláshely százalékos arányaként definiált mutató az unió statisztikai hivatalát tájékoztató tagállamok közül 2024 második negyedévében Belgiumban és Hollandiában volt a legmagasabb (mindkettő 4,4 százalék), a harmadik a 4,0 százalékos osztrák adat. A legalacsonyabb rátákat Romániában (0,7 százalék), Bulgáriában (0,8 százalék), Lengyelországban és Spanyolországban (mindkettő 0,9 százalék) regisztrálták.
Egy év alatt, azaz 2023 második negyedévéhez képest a betöltetlen álláshelyek aránya 6 tagállamban nőtt, 18-ban csökkent, 3-ban pedig nem változott.
A gazdaság nagy ágai közül (uniós átlagban) az iparban és az építőiparban 2,2, a szolgáltatások körében 2,7 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya.
Magyarországon 2024. II. negyedévben 2,2 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya, ugyanakkora, mint az előző negyedévben és 0,3 százalékponttal kisebb, mint egy évvel korábban.
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.