Betöltetlen álláshelyek aránya: a magyar adat ugyanakkora, mint az uniós átlag

Betöltetlen álláshelyek aránya: a magyar adat ugyanakkora, mint az uniós átlag
2023. 03. 20., 11:10

A harmadik negyedévi 2,9 százalék után 2022 negyedik negyedévében 2,8 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.

A betöltetlen és az összes (betöltött és betöltetlen) álláshely százalékos arányaként definiált mutató az unió statisztikai hivatalát tájékoztató tagállamok közül 2022 utolsó három hónapjában Ausztriában volt a legmagasabb (5,4 százalék), majd Belgium és Hollandia (mindkettő 4,5 százalék) következett.

A legalacsonyabb, 0,8 százalékos rátát Romániában és Bulgáriában regisztrálták, majd Lengyelország, Görögország és Spanyolország következett „holtversenyben”, 0,9 százalékkal.

A gazdaság nagy ágai közül (uniós átlagban) az iparban és az építőiparban 2,8, a szolgáltatások körében 3,1 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya.

2021 negyedik negyedévéhez képest a betöltetlen álláshelyek aránya 12 tagállamban nőtt, 11-ben csökkent, négyben pedig nem változott.

Magyarországon 2022 IV. negyedévben – az előző negyedévi 2,8 százalék után – 2,5 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya (ugyanannyi, mint egy évvel korábban).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.
2023-06-01 14:41:18
Az építőipari beruházásokra vonatkozó közbeszerzések közel 50 százalékát energetikai felújításokra írják ki, amelynek célja az épületek rezsijének csökkentése. A közel 9500 hazai közoktatási intézmény szinte mindegyikében szükség lenne ilyen irányú fejlesztésre – derül ki a BUILD IT Mérnökiroda összefoglalójából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS