A márciusi 1,7 százalék után áprilisban 2,0 százalékos volt az éves szintű infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Magyarországon az uniós módszertan szerint 5,2 százalékkal (a KSH által követett módszer szerint 5,1 százalékkal) haladta meg áprilisban a fogyasztói árak szintje az egy évvel korábbit: ez az adat lett az EU-ban a legmagasabb. Az 5,1 százalékos lengyel mutató a második legmagasabb, majd Luxemburg (3,3 százalék) és Csehország (3,1 százalék) következik.
Görögországban és Portugáliában az átlagos fogyasztói árszint csökkent év/év alapon: rendre 1,1, illetve 0,1 százalékkal.
Nincs naprakészebb kiadvány a Tokaji borvidék borászatairól, éttermeiről, szállásairól és megannyi egyéb látnivalóiról.
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.