Az Európai Unióban augusztusban 6,0 százalékos volt a munkanélküliség, ugyanakkora, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Az uniós statisztikai hivatal becslése szerint 2022. augusztusban átlagosan 12,921 millión kerestek aktívan munkát az EU-ban, 52 ezerrel kevesebben, mint júliusban, és 1,682 millióval kevesebben, mint 2021 augusztusában. (A „hivatalos meghatározás szerint egy adott pillanatban az számít munkanélkülinek, akinek (i) nincs munkája, de ha lenne, (ii) két héten belül munkába tudna állni, és (iii) a megelőző négy hét folyamán aktív lépéseket annak érdekében, hogy munkát szerezzen magának.)
A férfiak körében 5,7, a nők körében 6,4 százalékos, a 25 éven alattiak körében pedig 13,8 százalékos volt a munkanélküliség augusztusban, valamennyi adat ugyanekkora volt júliusban is.
Három tagállam is van, ahol 3 százalék alatt volt a munkanélküliség augusztusban: Csehországban 2,4, Lengyelországban 2,6, Máltán 2,9 százalék. 10 százalék feletti rátát csak Spanyolországban (12,4 százalék) és Görögországban (12,2 százalék) regisztráltak.
Magyarországon augusztusban (csakúgy, mint júliusban) 3,5 százalékos volt a munkanélküliség, a munkanélküliek száma mindkét hónapban 171 ezer volt.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.