Rég nem látott szinten az európai csődeljárások száma, de nagyok az eltérések a szektorok között

2023. 03. 20., 09:10

Közel 27 százalékkal több csődeljárás indult az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében, mint a július–szeptemberi időszakban, ez az Eurostat tájékoztatása szerint hét éve a leggyengébb adat (bár 2022 egészében a csődök száma 12 százalékkal elmarad a 2015 évitől).

A „headline adat” mögött jelentősek az ágazati eltérések. 2022 negyedik negyedévében az iparban, az információs és kommunikációs ágazatban, valamint az építőiparban működő társaságok körében a 2015-ös szint alatt volt a csődök száma (rendre 22,5, 11,3, illetve 10,9 százalékkal). A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén ugyanakkor kétszeresére (+94,5%), a szállítás és raktározás területén pedig két és félszeresére (+147,3%) emelkedett a csődök száma. A kereskedelemben (legyen szó akár a nagy-, akár a kiskereskedelmi ágazatról) gyakorlatilag a hét évvel korábbi szinten maradt a csődök száma.

Az ágazati különbségeket olyan tényezőknek idézték elő, mint – többek között – az, hogy az állami támogatási programok több országban lezárulta, valamint az energia drágulása, amely leginkább a szállítási ágazatot súlyosabban sújtotta – mutattak rá a BNP Paribas elemzői.

A hitelezés területén egyelőre nem kongatnak vészharangokat. Az Európai Bankhatóság 2022 harmadik negyedévéig közzétett adatai szerint csak nagyon kismértékben emelkedik az „alulteljesítő” kihelyezett hitelek aránya: 2022 szeptemberében 9,5 százalék, ami alig haladja meg a fél évvel korábbi 8,7 százalékot. A nemteljesítő kinnlevő hitelek aránya alacsonyabb 2022 március és szeptember között csökkent: 2,6 százalékról 2,1 százalékra. Mindez arra utalhat, hogy a vállalati csődök számának emelkedése miatt az európai bankoknak (egyelőre) nem kell a kockázati költségek jelentős megugrásával számolniuk (részben a 2022 elején felhalmozott jelentős céltartalékoknak köszönhetően).

Forrás: KAVOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.
2023-06-01 14:41:18
Az építőipari beruházásokra vonatkozó közbeszerzések közel 50 százalékát energetikai felújításokra írják ki, amelynek célja az épületek rezsijének csökkentése. A közel 9500 hazai közoktatási intézmény szinte mindegyikében szükség lenne ilyen irányú fejlesztésre – derül ki a BUILD IT Mérnökiroda összefoglalójából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS