Van min javítaniuk a magyar cégeknek a közösségi médiában

2018. 11. 12., 11:00

Lényegesen nőtt a közösségi média használatnak a mértéke a nagy vállalatoknál az elmúlt években – állapítja meg a ReportLinker az Eurostat 2017-es adatait elemezve.

A ReportLinker az Eurostat adatait elemezte a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégek közösségi média használatáról Európában és az Egyesült Királyságban – írja a Kreatív Online.

Magyarország a különféle szempontok szerinti rangsorolásokban általában a huszonnyolc ország sereghajtói között szerepelt.

Az imázsfejlesztés és konkrét marketingcélú közösségimédia-használat tekintetében a nagy cégek Cipruson (69 százalék), Svédországban (62 százalék), Hollandiában (61 százalék), Finnországban (60 százalék) és Izlandon (58 százalék) a legerősebbek, Magyarország a 25. helyen van, alig több mint 20 százalékkal.

Ennél rosszabb a helyzet, amikor arról van szó, hogy a nagy vállalatok miképp vonják be a fogyasztókat a termékfejlesztésbe a közösségi médiában. Ez Magyarországon 5 százalék, ami az EU-ban a legrosszabb eredmény. Itt is Ciprus vezet, 41 százalékkal, az első ötben ott van még Hollandia, Finnország, az Egyesült Királyság és Svédország.

Viszont a középmezőnyben találjuk Magyarországot abban a tekintetben, hogy a nagy vállalatok mennyire használják a közösségi mediát az alkalmazottak toborzására.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS