Decemberhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent 2025. januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban, de az egy évvel korábbit így is meghaladta 1,6 százalékkal – tájékoztatott az Eurostat.
Az unió egészében januárban az élelmiszer-, ital- és dohánytermékek forgalma 1,0 százalékkal, a nem élelmiszertermékeké 2,4 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – derül ki az Eurostat közleményéből.
Az unió statisztikai hivatalát ezidáig tájékoztató tagállamok közül a legdinamikusabb éves forgalomnövekedést Luxemburgban (+11 százalék), Bulgáriában (+8,1 százalék) és Portugáliában (+5,3 százalék) regisztrálták. Éves visszaesésről csupán három tagállam számolt be: Finnország (mínusz 0,4 százalék), Belgium és Olaszország (mindkettő mínusz 0,3 százalék).
Magyarországon a forgalom volumene januárban a decemberit és a 2024. januárit egyaránt meghaladta, az előbbit 2,2, az utóbbit 4,7 százalékkal.
Történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztésével megduplázta kapacitását a magyar műanyagipar hagyományos szereplője, a Start Plast.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.