A júliusi 2,0 százalék után augusztusban 2,3 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban.
Az Eurostat tájékoztatása szerint az épületek kategóriában 3,1, az egyéb építmények terén 0,5 százalékos volt a növekedés.
Az unió statisztikai hivatalát tájékoztató tagállamok közül a legerősebb, 30,2 százalékos éves növekedést Szlovénia jelentette, de kétszámjegyű volt a romániai (15,8 százalék) és az ausztriai (13,7 százalék) mutató is.
Három országban csökkent éves összevetésben a termelés: Spanyolországban 5,6, Hollandiában 1,7, Csehországban 0,3 százalékkal.
Magyarországon a termelés volumene megegyezett a 2021. augusztusival; stagnálásról számolt be a francia statisztikai hivatal is.
Budapesten alakítja ki új üzleti szolgáltató központját a Janus Henderson globális alapkezelő vállalat.
Gyorsabban haladnak a tervezettnél a paksi atomerőmű bővítésének munkálatai, így már a december 15-én kezdődő héten el tudják kezdeni a szakemberek az első beton öntését közvetlenül megelőző műszaki feladatok végrehajtását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter december 9-én Moszkvában.