2023-ban 5,0 százalékkal csökkent éves szinten az építőipari termelés volumene – jelentette a statisztikai hivatal.
2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 6,0, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal.
A megkötött új szerződések volumene 0,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 0,1 százalékkal mérséklődött, az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 2,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 23,5 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 20,2, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2023 egészében az előző évhez képest az építőipari termelés volumene 5,0, ezen belül az épületek építése 5,6, az egyéb építményeké 3,8 százalékkal csökkent. Az év folyamán 11,2 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületekre kötöttek volumene 16,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 4,4 százalékkal esett vissza.
Az építőipar termelői árai 2023 IV. negyedévében 1,0 százalékkal voltak magasabbak voltak az előző negyedévinél és 9,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az építőipar ágazatain belül az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (9,9 és 9,7 százalékkal), míg az épületek építése vonatkozásában kevésbé (7,7 százalékkal) nőttek az árak 2022 IV. negyedévéhez képest. A költségek – ezen belül elsősorban a munkabérek – növekedésének árfelhajtó hatását a megrendelések visszaesése mérsékelte. (KSH)
A lista nemcsak a borszakma számára remek visszajelzés a jelenlegi borpiaci kínálat minőségét illetően, hanem kiváló iránymutatás az érdeklődő, minőségi borfogyasztásra nyitott fogyasztóknak is.
2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.