Új kommunikációs és marketing igazgató a DVM group csapatában

2021. 09. 30., 19:00

Márkaépítési folyamatának következő lépéseként megújította kommunikációs és marketing osztályát a DVM group, ennek fontos elemeként pedig új kommunikációs és marketing igazgatót neveztek ki: Massányi Tibor, a cég ügyvezető partnere Vámosi Attilát bízta meg a terület vezetésével. Az új igazgató hatéves építőiparban szerzett tapasztalatát adja hozzá a társaság tudásbázisához.

A DVM group az idei évet már egy új cégstratégia mentén kezdte meg, amelyben meghatározó szerep jut a kommunikációs területnek is. Ez a típusú fejlődési irány többek közt azt szolgálja, hogy a vállalat piacorientált stratégiai célkitűzései még nagyobb hatékonysággal valósuljanak meg.

Massányi Tibor a vállalat fő sarokpontjait hangsúlyozva kiemelte: „A dinamikusan fejlődő építőipari környezetben az integrált szolgáltatásoké a jövő, éppen ezért a vállalati struktúrát – ezzel együtt a kommunikációs területet – is úgy alakítjuk ki, hogy ennek szolgálatában álljon. A cég már nem csak kiszolgáló apparátusként tekint erre a területre, hanem az üzletszerzés meghatározó elemeként.”

A DVM group integrált építészeti és építőipari szolgáltatásokat nyújt már több mint 26 éve Magyarországon. A budapesti prémium irodák, szállodák és luxus lakóingatlanok tervezésében és megvalósításában jelentős piaci szerepe van.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS