Az ÉVOSZ a használt lakások energiamegtakarítást célzó felújításához 50 százalékos állami támogatást javasol

2023. 05. 02., 16:39

Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakás felújítására szánt lakossági források 50 százalékos állami támogatásból származó kiegészítését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az ÉVOSZ elképzelése szerint a támogatásra pályázni lehetne, és annak összegét maximálnák.

Bár korábban Magyarországon jellemzően keveset költöttek meglévő ingatlanaik felújítására, ami a lakásvagyon műszaki állagának elöregedéséhez vezetett, most elsősorban energiamegtakarítási szempontból nőtt a hajlandóság erre. A jelen helyzetben viszont visszafogja ezt a hitelek és az építőanyag drágulása, ezt ellensúlyozhatná az állami támogatás.

Az ÉVOSZ szerint a támogatás mellett szól az is, hogy a lakásoknál a legtöbb energia a nyílászárókon, a falakon és a födémen keresztük szökik el. A külső nyílászárók, falak és a födém hőszigetelésében pedig mind a termékek, mind a munkavégzés területén jelentős a magyarországi gyártás, a magyar tulajdonú vállalkozások erős piaci jelenléte. Vagyis a támogatás mentőövet jelent az építőipar, elsősorban a kis-, közepes vállalkozások és a magyarországi építőanyag-gyártók részére is.

Közleményükben utalnak arra is, hogy az energiamegtakarítás csökkentheti a „Brüsszelnek fizetendő kvótaösszegeket”, a csökkenés pedig forrása lehet az állami támogatásnak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS