Varga Mihály: 330 milliárd forinttal tartozik az EU

Varga Mihály: 330 milliárd forinttal tartozik az EU
2021. 12. 09., 16:47

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén csütörtökön Budapesten.

Az építőipar kulcsfontosságú ágazat, amelyben 2010-hez képest 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés mértékét mutatja, hogy nagyjából 120 ezer embernek ad munkát a magyar autóipar – mondta Varga Mihály.

Arra is rámutatott, hogy míg a 2000-es évek közepén az építőipar a magyar gazdaság teljesítményének 4 százalékát adta, ez mostanra 5,5 százalékra emelkedett. Mivel az ágazat növekedési pályán halad, amit a rendelésállomány bővülése is jelez, ezért további növekedésre számítanak.

Az építőipar előtt álló kihívások közül a pénzügyminiszter a szakember utánpótlásra hívta fel a figyelmet, amelyhez szerinte segítséget adnak a továbbképzések, a munkaszervezés javítása és a jövedelmek növekedése.

Kiemelte, hogy a jövedelmek növekedéséhez a kormány is hozzájárult, hisz 2022-ben is csökkentik a vállalkozásokat terhelő adók mértékét, 4 százalékponttal, amely magában foglalja a szociális hozzájárulási adó 2,5 százalékpontos mérséklését és a szakképzési hozzájárulás eltörlését. Mindezek mellett fontosnak nevezte a kisvállalkozási adó 1 százalékos csökkentését.

Varga Mihály jelezte: ezek a lépések együttesen 750 milliárd forintos adócsökkentést eredményeznek jövőre.

A miniszter kitért a digitalizáció és az eszközpark megújításának kérdésére is, és közölte: az utóbbit érintő programok folytatásában a hazai forrás mellett az európai uniós források is fontos szerepet játszanak.

Varga Mihály elmondta: erre az évre 320-330 milliárd forinttal tartozik az Európai Unió a helyreállítási program elfogadásának csúszása miatt, az ügyben még zajlanak a tárgyalások, de reméli, hogy azokat hamarosan le tudják zárni. Továbbá megjegyezte, hogy elindul a 2021-2028 közti, 7 éves tervezési időszak, az itt elérhető forrásokból már terveznek eszközpark megújítását célzó programokat, példaként GINOP-os pályázatokat említett.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az építőipar a járványügyi helyzet ellenére is folyamatosan dolgozik. Az ágazat teljesítménye szeptemberre elérte a 2019 azonos időszakában mért 3500 milliárd forintos nagyságrendet. Az idén az év egészében az ágazat teljesítménye elérheti az 5000 milliárd forintot.

Az ÉVOSZ ünnepi közgyűlésén adták át egyebek mellett a szakszövetség által alapított Lechner Ödön díjat, amelyet az idén Ament Gábornak a szerelőágazatban, Holló Ákosnak és Kalkopulosz Attilának a magasépítési létesítmények kivitelezése, Orosz Károlynak a hídépítés területén végzett munkájáért ítélték oda. Lechner Ödön díjat kapott Táll Zsófia, az MTVA újságírója is. (MTI)

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS