Építőanyag szövetség: lassulás tapasztalható a magasépítési piacon

2019. 10. 30., 08:45

A harmadik negyedévben lassulás érzékelhető a magasépítési piacon, ezt támasztja alá, hogy az építőanyagok közül az égetett tégla és az építőkémiai termékek, valamint a műanyagalapú hőszigetelők iránti kereslet stagnált éves összevetésben, csupán a cseréptermékek és a homlokzati nyílászárók piaca bővült mintegy 5 százalékkal – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MEASZ) szerdán.

A fővárosban a fejlesztők a meglévő újlakás projektek befejezésére fókuszálnak, és a megyeszékhelyeken is kevesebb projekt indul, összességében határozott lassulás érzékelhető az újlakás-építések terén. A szövetség szerint a lassulásban komoly szerepet játszik az 5 százalékos kedvezményes áfa idén év végére tervezett kivezetése is.

A MÉASZ éppen ezért a magasépítési piac lendületének fenntartása érdekében továbbra is a számla ellenében történő részleges áfa-visszatérítés bevezetését szorgalmazza, mert szerintük az áfa egy részének utólagos jóváírása – célzottan a magánszemélyeknek – fehérítené az építésgazdaságot az újlakás-építéseknél és az épületenergetikai korszerűsítéseknél egyaránt.

Az építőanyagok részpiacairól megjegyezték, a harmadik negyedévben az égetett tégla termékek körülbelül hasonló volumenben fogytak, mint 2018 azonos időszakában. A fehér falazó anyagok iránti kereslet a harmadik negyedévben kis mértékben alulmúlta a 2018 harmadik negyedévének teljesítményét, idén az év első kilenc hónapjában viszont a fehér falazó anyagok iránti kereslet 15 százalékkal nőtt a 2018 január-szeptemberi időszakhoz képest.

Az építőkémiai termékek (ragasztóanyagok, tömítőanyagok, homlokzati hőszigetelő rendszerek ragasztói) iránt kiegyensúlyozott volt a kereslet a vizsgált időszakban. A termékek gyártói az év végéig élénk keresletre számítanak, mert úgy vélik, hogy számos épület befejezése változatos építőkémia terméket igényel majd.

A műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok piacán a harmadik negyedében ingadozott a kereslet. A kivitelezői munkaerő-hiány miatt az egyes késésben lévő nagyobb projektek nem jutottak el a hőszigetelésig, ez nagyban befolyásolta a szezont. Mindezek miatt a harmadik negyedévben a részpiac teljesítménye elmaradt az előző év azonos időszakában elért eredménytől.

Az épületgépészeti termékeknél 2019 egészében továbbra is keresleti piac érvényesül. A forint nagy mértékű romlása miatt a jelentős mértékben importra szoruló gyártók körülbelül 3-5 százalékos áremelést hajtottak végre a harmadik negyedévben.

Az épületgépészeti kivitelezők számára ez a főszezon, így maximális kapacitás-kihasználtsággal dolgoznak; a lassuló növekedésnek egyelőre még nincs hatása, egy jövőbeli lassulás esetén az elhalasztott megbízások kerülhetnek előtérbe. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS