Hány kilométer sztrádát adnak át idén Romániában?

2021. 01. 08., 12:00

2021-ben nem adnak át túl sok autópályát Romániában az út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület szerint.

Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei úgy vélik, idén mindössze 35 kilométernyi sztráda átadására van reális esély Romániában – írja a Krónika.

Előrejelzésük szerint augusztusban vagy valamikor ősz folyamán megnyithatják a forgalom előtt az A10-es autópálya Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti 24,25 kilométeres szakaszát, illetve a sztráda egy másik, 2,2 kilométeres szakaszát. Az észak-erdélyi (A3-as) autópályán mindössze a Nyárádtő és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométer megnyitására lát valós esélyt a Pro Infrastruktúra Egyesület.

A legoptimistább forgatókönyv szerint 2021 végéig még átadhatják Dél-Romániában a Piatra Olt és Valea Mare között gyorsforgalmi utat, a 21,35 kilométeres szakasz Slatina körgyűrűjének szerepét tölti be, amikor elkészül.

Ami Bukarest új körgyűrűjét (A0) illeti, idén ott csak elkezdődnek a munkálatok, a derűlátó forgatókönyv szerint 2022-ben, de valószínűbb, hogy csak 2023-ban adhatják át a forgalomnak az első szakaszokat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-22 12:30:59
Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.
2024-06-21 22:10:07
A „Befektetés Sanghajban, osszuk meg a jövőt!” eseményt, amelynek a házigazdája a Sanghaji Kereskedelmi Bizottság volt, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg június 18-án. Az eseményen jelentős számban képviseltették magukat magyar vállalkozások.
2024-06-21 21:10:27
Az elmúlt napokra jellemző kánikula miatt továbbra is fennáll az erdőtüzek kockázata, ezért a hatóságok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád mellett június 22-től Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelnek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS