Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok száma Ausztriában

Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok száma Ausztriában
2024. 10. 21., 11:21

2024-ben már minden ötödik osztrák vállalkozás alkalmazott mesterséges intelligencia alapú technológiákat, közel kétszer annyi, mint egy évvel korábban

Az osztrák statisztikai hivatal mintegy 6600 ég megkérdezésén alapuló felmérése szerint 2024-ben a legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások 20,3 százaléka használ valamilyen AI-alapú megoldást, míg egy évvel korábban ez az arány még „csak” 10,8 százalék volt. „A mesterséges intelligencia használata szempontjából különösen meghatározó a vállalat mérete és tevékenysége. Az AI-technológiákat nagyvállalatok nagyobb arányban használnak, mint a kisebb cégek, és ezek a megoldások a szolgáltató szektorban jobban elterjedtek, mint a termelő ágazatokban” – mondta el Tobias Thomas statisztikai főigazgatój.

Az AI-alapú technológiákat a szolgáltatások területén tevékenykedő vállalkozások 23 százaléka használja, míg a termelő szektorban működő vállalkozásoknak „csak” 15 százaléka. A várakozásokkal összhangban a mesterséges intelligencia használata az információs és kommunikációs ágazat vállalkozásai körében a legmagasabb (61 százalék). Az AI-alapú technológiákat alkalmazó vállalkozások aránya a 10–49 alkalmazottat foglalkoztató  kisvállalkozások körében alacsonyabb (18 százalék), mint az 50–249 fővel működő középvállalkozások (29 százalék) vagy a 250 főnél nagyobb létszámmal rendelkező nagyvállalkozások (50 százalék) körében.

A vizsgált osztrákvállalkozások 20 százaléka használt legalább egy AI-alapú technológiát, 11 százalékuk legalább kettőt, 7 százalékuk pedig hármat vagy többet; az AI-t alkalmazó vállalkozások többsége tehát egynél több AI-alapú technológiát használ. A legtöbben a szövegbányászatra kifejlesztett AI-technológiákat használják (a mesterséges intelligenciát alkalmazó vállalkozások 65 százaléka). Népszerűek a természetes nyelvi generálásra (41 százalék), az adatelemzésre (34 százalék), a beszédfelismerésre (29 százalék), valamint a folyamatok automatizálására vagy a támogatott döntéshozatalra (24 százalék) használt AI-alapú technológiák is. Kevesebb vállalkozás használja ugyanakkor a képfelismerés és képfeldolgozás AI-alapú technológiáit (17 százalék), valamint az önállóan mozgó gépek vagy járművek AI-alapú megoldásait (6 százalék). A mesterséges intelligencia használatának dinamikus növekedése döntően a szövegbányászatban és a természetes nyelvi generálásban alkalmazott AI-technológiák gyors terjedésének tudható be.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 08:10
Ha a reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanúgy 52 adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor. A nagy kép változatlansága mögött fellelhetők strukturális tendenciák és más érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
2026. 04. 10., 10:10
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS