Tetőfedő világbajnokságot rendezne Budapest

2019. 02. 20., 09:00

Az építőiparban várhatóan idén és 2020-ban is folytatódik a növekedés, mert ebben a két évben is rendelkezésre állnak még a szektor fejlődéséhez szükséges, nagyságrendileg 4,5 milliárd eurót elérő európai uniós fejlesztési források – mondta Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója.

Idén a magyar építőiparban a GKI előrejelzése szerint 9 százalékos, a GKI európai partnere az Euroconstruct szerint több mint 10 százalékos, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint pedig 12 százalékos bővülés várható.

Jelentős változás indulhat 2020-ban, azonban még nem kell a szektor teljesítményének visszaesésétől tartani. Ekkor ér véget ugyanis az aktuális uniós költségvetési ciklus, és az új lakások egy részénél már nem lesz érvényben az 5 százalékos áfakulcs, csak azokra vonatkozik a kedvezményes kulcs, amelyek 2018. november 1-jén már rendelkeztek építési engedéllyel - emlékeztetett.

Petz Raymund kiemelte, az uniós fejlesztési források mellett a kedvező kamatkörnyezet és a szektort érintő kormányzati intézkedések is nagyban hozzájárulnak az építőipar kibocsátásának további növekedéséhez.

Miheller Gábor az egyebek mellett tetőrendszerekkel és vízszigetelésekkel foglalkozó BMI Group magyarországi képviseletében a gyártói oldal szereplőjeként megerősítette, hogy 2019-ben és 2020-ban is az építőipar folyamatos bővülésére számítanak, 2020-tól pedig véleménye szerint a felújítások adhatják a szektor növekedésének motorját. Ugyanakkor kiemelte, a további növekedéshez szükséges gyártói kapacitások korlátja a munkaerőhiány lehet, ennél viszont sokkal súlyosabb a kivitelezői kapacitás már érezhető hiánya.

Szalai Levente az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetségének (ÉMSZ) ügyvezető igazgatója szintén a munkaerőhiányra hívta fel a figyelmet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján kiemelte, 2017-ben nappali tagozatos szakképzésben 43, 2018-ban pedig már csak 23 tetőfedő végzett. Az ácsoknál némileg jobb a helyzet, ott 2017-ben 127-en szerzetek végzettséget, számuk tavaly már 559 volt. Építményszigetelő szakembert azonban Magyarországon ma egyáltalán nem képeznek és szigetelő szakmérnöki képzés sincs évek óta az országban. Utóbbi elindítása érdekében lobbizik az ÉMSZ a Budapesti Műszaki és Gazdaság Tudományi Egyetemnél.

Szalai Levente a keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ÉMSZ pályázatot nyújt majd be a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságának rendezési jogára, hogy a versenyt 2022-ben Budapesten rendezhessék meg. A kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi versenyt 2020-ban Pekingben tartják. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS