Márciusban nőtt az építőipari cégek száma

2020. 04. 21., 18:45

Márciusban 529 cégalapítást tettek közzé az építőiparban, ami 9 százalékkal haladta meg a 2019-es havi átlagot és 80 százalékkal több a megszűnt vállalkozások számánál – közölte az Opten. Ennek jelentős részben az lehet az oka, hogy a korábban indult cégalapítási folyamatokat már nem akarták az utolsó pillanatban megállítani a vállalkozók, ha már a költségek nagy részét befizették és az adminisztrációs folyamatokon is túl vannak.

Az Opten szerint várható volt, hogy a koronavírus hatása nem jelenik meg rögtön az ágazatban, de a márciusi értékek minden korábbi várakozásra rácáfolnak.

A közlemény szerint az ágazatban márciusban 297 céget töröltek a nyilvántartásból, ami a korábbi havi értékeknél jóval alacsonyabb.

Az adminisztráció lassulása csak eltolódást okoz a céginformációs közzétételekben, így középtávon a cégmegszűnések számának növekedése várható, különösen akkor, ha elhúzódik a járvány és a megszüntetésre irányuló eljárások elszaporodnak. A cégalapítások tekintetében pedig az Opten szerint erős csökkenés valószínűsíthető már áprilistól.

A közleményben kitérnek arra, hogy idén márciusban 833 végrehajtás, 92 felszámolás, 59 végelszámolás és 146 kényszertörlés közzététele történt meg az ágazatban. A 833 végrehajtás rendkívül magas érték ahhoz képest, hogy az ágazatban 54 ezer cég működik. Ez normál gazdasági állapotban nem lenne különösebb probléma, de válsághelyzetben a likviditási gondok sokkal gyorsabban fordulhatnak át tényleges fizetésképtelenségbe, például felszámolási eljárásokba.

Az Opten úgy látja, hogy az építőipar egy része vélhetően lendületben marad, a korábban megkezdett beruházásokat a vállalkozások szeretnék befejezni. Ezek a folyamatok rövid távon akár gyorsulhatnak is, hiszen sokan igyekeznek az alapanyagokat beszerezni, a munkákat befejezni. Hosszabb távon azonban már komolyabb bizonytalanság látszik, sok beruházás nem indul vagy tolódik a járvány miatt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS