Interneten garázdálkodtak, 75 milliós kárt okoztak

2021. 08. 26., 20:00

Vádat emeltek egy csaló bűnszervezet tagjaival szemben, akik hatvan embert csaptak be és több tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Heves megyei főügyész az MTI-vel csütörtökön.

A vádlottak megtévesztő internetes hirdetésekkel csapták be a főleg mezőgazdaságban és építőiparban dolgozó sértetteket. Álnéven munkagépeket kínáltak eladásra. A vásárlókkal olyan bankszámlákra utaltatták a pénzt, amelyek tulajdonosai nehéz anyagi körülmények között élő strómanok voltak – tudatta Szalóki Zoltán.

Az ügyben 13 embert vádolnak nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

A vádirat alapján a vádlottak közel 75 millió forint kárt okoztak a hatvan sértettnek. A bűnszervezet vezetői a pénzből
többek között luxus terepjárókat és ékszereket vásároltak.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség tíz vádlottra fegyházbüntetés, három társukra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól. Az elsőrendű vádlottnál – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – a fegyházbüntetés mértékét 13 évben határozta meg. A bűnelkövetői csoport vezetői közül hatan letartóztatásban, ketten bűnügyi felügyelet alatt vannak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 05. 11., 15:05
A legfiatalabb munkavállalói generáció tudatosabb a munkahelyi jóllét kereteit illetően: ők reagálnak legerősebben a túlzott munkaterhelésre, emellett a megbecsültség hiánya és a kiszámíthatatlan munkahelyi működés is gyakran okoz problémát nekik. Munkahelyet pedig csak egy nagyobb fizetésemelésért váltanának. Az Y generáció szintén érintett a túlterheltségben, ami összefügghet azzal is, hogy a megbecsültség hiányát körükben érzik a legtöbben – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív generációs kutatásából.
2026. 05. 10., 14:40
A WHC friss elemzése szerint 2026-ban a munkaerőigény nemcsak a hagyományos turisztikai gócpontokon, hanem országos szinten is jelentős növekedést mutat. A szektor kitettsége a szezonalitásnak továbbra is magas, a munkaerőért vívott versenyben pedig a bérezés mellett a komplex juttatási csomagok válnak döntő tényezővé.
2026-05-08 18:00:41
Indul az Exportstratégia workshop a Proactive Management Consulting (PMC), a HEPA és az EEN közös programja. A megszerzett tudás közvetlenül alkalmazható a saját vállalati környezetben is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A gazdasági bizonytalanság, a csökkenő vásárlóerő és az AI-jal gyorsított marketingkörnyezet új helyzet elé állította a hazai kkv-kat, miközben a digitális zaj erősödése, a tartalomtúlterheltség és a mesterséges intelligenciával generált tartalmak terjedése bizalmi válságot is okozott. Matykó Noémi marketingstratégiai szakértő szerint csak azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tudatos növekedési stratégiát építenek, és észben tartják, hogy bár az AI hasznos eszköz, nem helyettesíti a stratégiai gondolkodást. A siker kulcsa szerinte a rendszerszintű működés, az összehangolt jelenlét és a folyamatos optimalizáció.
Jobb oktatás, hatékonyabb egészségügy, minőségibb úthálózat – ezeket a példákat emelte ki Nyári Zsolt okleveles adószakértő arra vonatkozóan, hogy mit vár el a lakosság az adóterhekért cserébe. A K-X Consulting partnere kifejtette: bár nem biztos benne, hogy a költségvetés egyhamar lehetővé teszi a TISZA változtatásait – pláne nem az adókedvezmények megtartása és további adókedvezmények ígérete mellett –, a részletszabályok tisztázni fogják a helyzetet. A szakértő az áfacsökkentésre, a vagyonadóra és a kata kiterjesztésére vonatkozóan is elmagyarázta, mire számíthatunk az új kormánytól.
Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS