Ötödik hónapja emelkedik a GKI konjunktúraindexe

2023. 03. 27., 12:08

Márciusban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt sokat javultak, a GKI konjunktúraindexe ötödik hónapja emelkedik.

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti szektoron belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai jelentősen javultak, az építőipar és a kereskedelem várakozásai viszont érezhetően, de ennél kevésbé romlottak.

A fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Ez azonban így is nagyon erős pesszimizmust jelez. Márciusban érdemben csökkent a cégek áremelési törekvése és erősödött foglalkoztatási hajlandósága, amit a fogyasztók véleménye is visszaigazolt. Az ország gazdasági helyzetének megítélése a februárinál sokkal kedvezőbb lett az üzleti szférában és a lakosság körében is.

Az elmúlt hónapokban az üzleti szférán belül az egyes ágazatok hangulata meglehetősen hullámzóan alakult. Márciusban az ipari bizalmi index jelentősen emelkedett februárhoz képest, s elérte szeptemberi szintjét. Javult az előző háromhavi és a várható termelés, a rendelésállomány – ezen belül az exportrendelések – megítélése, a készleteké viszont kissé romlott.

Az építőipar hangulata ellenben sokkal pesszimistább lett, ami már a Covid-járvány időszakára emlékeztet. A magasépítők kilátásai markánsabban, a mélyépítőké enyhébben romlottak februárhoz képest. A két szakágazat véleménye között nincs nagy különbség, de az utóbbiak a borúlátóbbak. Az építőipar egészében az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség alig változott, a rendelésállomány értékelése viszont számottevően romlott.

A kereskedelmi bizalmi index márciusban kéthavi emelkedés után csökkent. Az eladási pozíció és a rendelések várható alakulásának megítélése nem változott, a készleteké viszont sokkal rosszabb lett. A szolgáltatói bizalmi index a februári hatalmas ugrás után márciusban tovább emelkedett, s értéke egyetlen ágazatként ismét a pozitív tartományba került.

A válaszadók a februárinál kedvezőbben ítélték meg az általános üzletmenetet, az elmúlt és következő időszak forgalmát. Márciusban a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága már ötödik hónapja erősödött, s bár egy-egy hónap javulása minimális, a bővítést tervező cégek aránya egy hajszállal már újra magasabb a csökkentést tervezőknél. A javulás márciusban minden ágazatra jellemző volt.

Csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Márciusban folytatódott az üzleti szféra áremelési törekvésének hónapok óta tartó jelentős fékeződése, már a cégeknek – ezen belül a kereskedelmi vállalkozásoknak is – csak bő egynegyede készül áremelésre. Tavaly augusztusban ez az arány még kétharmad volt. Az áremelési szándék az építőiparban a legerősebb.

Szerény mértékben, de tovább mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének javuló megítélése márciusban minden ágazatban és a lakosság körében is folytatódott.

A GKI fogyasztói bizalmi index február után márciusban is jelentősen emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetét márciusban az előző hónaphoz képest jelentősen, megtakarítási képességét pedig némileg javulónak értékelte. Az emberek a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi és jövőbeli vásárlási lehetőségét egyaránt javulónak gondolták.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS