Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

2021. 04. 08., 16:30

Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú hőszigetelő anyagok iránt – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

A szövetség szerint a lakáspiac fellendülését jelzi az is, hogy az 5 százalékos újlakás-áfa visszaállítása és a magánerős lakásépítés áfa-visszaigényelhetősége nyomán számos korábban leállított újlakás-projekt folytatódik és újakat is előkészítenek.

Az önkormányzati beruházások továbbra is elmaradnak a korábbi évekétől: a saját finanszírozási hátterű beruházások visszafogása és halasztása jellemző, míg a központi fejlesztési forrást jelentősebb arányban használó beruházásoknál kevésbé látszanak fennakadások.

Mindezek miatt a magyarországi építőanyag-gyártók optimistán ítélik meg a magasépítési piac alakulását és ezért abban bíznak, hogy a járványügyi helyzet és a gazdaság újraindulása függvényében a termelési volumenek a második félévtől elérik, vagy egyes szegmensekben meg is haladják a 2019-es teljesítményt.

A MÉASZ ugyanakkor megjegyezte: továbbra is probléma, hogy hiány van szakképzett kőművesekből, nyílászáró-beépítőkből és szigetelőkből. A beépítő szakemberek szűkös kapacitása a mostani felújítási hullámban fokozott minőségi kockázatot hordoz a beruházók szemszögéből.

Közölték: a világpiaci hatások – főként a kínai gazdaság koronavírus-járványt követő újraindulása – miatt jelentősen emelkedtek a nyersanyagárak, ami megjelent a műanyagtermékeket, vegyipari nyersanyagokat és acéltermékeket felhasználó építőanyag és építési termékek gyártási költségeiben és értékesítési áraiban.

A szövetség szerint a külpiaci nyersanyagok árrobbanása Európa-szerte érinti az építőkémia termékeket, a nyílászáró gyártást, az épületgépészeti szolgáltatásokat, a műanyagalapú (EPS) hőszigetelők piacát, valamint az acélon keresztül a betonelemgyártást is. Az EPS hőszigetelőkről megjegyezték, hogy március végén a gyártók a petrolkémiai alapanyagok erős áremelkedése miatt mintegy 20 százalékkal emelték áraikat, míg tavaly tartósan csökkenő ártrend érvényesült.

A MÉASZ szerint Magyarországon az építőanyag gyártók abban bíznak, hogy a pandémiás helyzet rendeződésével a nyersanyagpiacok fokozatosan normalizálódnak, így a beszerzési költségek is csökkennek majd. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS