Júniusban 15,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene Magyarországon

2020. 08. 13., 10:00

Az építőipari termelés volumene 2020 júniusában a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.

2020 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 14,2, az egyéb építményeké 17,5 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a májusihoz mérten 6,2 százalékkal emelkedett. A II. negyedévben az építőipar termelői árai 7,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása júniusban az építőipar egészére nézve jelentős volt.

2020 júniusában az előző év azonos hónapjához képest:

Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 14,2, az egyéb építményeké 17,5 százalékkal.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 11,6, az egyéb építmények építésében 17,9, a speciális szaképítésben 16,8 százalékkal esett vissza a termelés.

megkötött új szerződések volumene 44,8 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 55,6 százalékkal.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 19,2 százalékkal elmaradt a 2019. június végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 29,1százalék kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

2020 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

Az építőipari termelés 7,4 százalékkal mérséklődött.

Építőipari termelői árak:

A II. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 7,5, az egyéb építmények építése vonatkozásában 7,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8,0 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 1,6 százalékkal magasabbak voltak. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS