Készházelemek gyártására nyert pályázati százmilliókat a TGA Consult Kft.

2020. 10. 13., 10:45

Készházelemek gyártását kívánja elindítani a TGA Consult Kft. Dunaújvárosban uniós támogatással – közölte a cég az MTI-vel.

Az egyedi igényeket kielégítő, kis energia igényű és nagy üvegfelületeket tartalmazó házak tervezése és a gyártás feltételeinek megteremtése mintegy 340 millió forintba kerül, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből 168,79 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek el erre.

A tervek szerint 2021 végére készül el az első legyártott mintaház.

Takáts László ügyvezető elmondta, hogy az engedélyeztetési folyamatokat követően az első mintaházon vizsgáznak majd a tervezőasztalon kitalált újítások, a második szolgálja majd a gyártási folyamatok racionalizálását.

A ház gyártási logikáját az autógyártásból már jól ismert elvek mentén szeretnék felépíteni. Minél kisebb nyersanyag raktárkészlettel, félkész termékek széleskörű felhasználásával és az építőiparban nem megszokott magas méretpontossággal akarnak dolgozni.

A társaság a készházait elsősorban exportpiacokra szánja.

A nyilvános cégadatok szerint az épületgépészeti tervező TGA Consult Kft. 2019-ben 1,276 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,9 millió forint nyereséget realizált. A társaság a 2018-as üzleti évet 1,686 milliárd forintos nettó árbevétellel és 124 milliós nyereséggel zárta. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS