A lakáscélú hitelek kamatait 5-6 százalék körül kellene befagyasztani

2022. 06. 10., 18:57

Az építőipar 2022-ben is jó évet fog zárni, az ágazat teljesítménye idén elérheti az 5500 milliárd forintot a tavalyi csaknem 5400 milliárd forint után. A szektor idén a korábbi években kötött nagy értékű szerződéseit teljesíti – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építők Napja alkalmából pénteken az MTI-nek.

Koji László jelezte, a 375 ezer embert foglalkoztató építőipar működésének hátterében sok a bizonytalanság és a feszültség, főként az építési termékek, az építőipari árak alakulása miatt.

Ezért fontos lépésnek értékelte a szakszövetség elnöke, hogy a Közbeszerzési Hatóság részeként működő Közbeszerzési Tanács az árak kezelése érdekében útmutatást adott az építési beruházási célú közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításához. Ennek megfelelően a dokumentumban előre rögzíteni lehet, hogy mely termékek árváltozását akarják kezelni és hogyan, illetve, hogy mindehhez milyen hivatalos adatokat vesznek figyelembe. A tanács által elfogadott javaslatot az ÉVOSZ dolgozta ki, mert úgy vélték az árkockázatot a kivitelezők nem tudják egyedül viselni.

Koji László hangsúlyozta, a mostani válságos helyzetben kiemelten fontos a hatékonyság fokozása a beruházási folyamat egészében. Ezek sorába illeszkedik az árak kezelésének lehetősége, valamint a közbeszerzési eljárás indításának szigorítása, amelynél példaként a kiviteli terv fontosságát említette.

Az állami beruházások hatékonyságát javító intézkedésekkel kompenzálni lehet, de akár meg is felezhető az építési költségek növekedése, ami az építőanyagok, az energia árának eddigi emelkedése és az ukrajnai háború következtében egy négyzetméterre vetítve összességében 18 százalékos volt éves összevetésben.

Koji László arra is rámutatott, hogy bár a 2023-ra vonatkozó költségvetést még nem fogadta el az Országgyűlés, de az adatok alapján annyi már látszik, hogy a kormány 2022-ben és 2023-ban együttesen körülbelül 1100-1200 milliárd forint értékű állami beruházást halaszt későbbre.

Az ÉVOSZ elnöke úgy vélte, a kiesés ellensúlyozásához szükség van a kormány által indított vagy folytatott erőteljes beruházásösztönző-programra és fontos, hogy a lakossági megrendelések ne törjenek meg. Ez utóbbi elkerülése érdekében a szakszövetség javasolja, hogy a lakáscélú hitelek kamatait 5-6 százalék körül fagyasszák be, mert efölött a lakosság számára már nehéz finanszírozási körülmények alakulhatnak ki.

A szakemberhiány mellett a szervezeti szétaprózottságból eredő hatékonysági problémákat nevezte az építőipar súlyponti kérdéseinek Koji László, aki szólt arról is, hogy az ágazatban 138 ezer vállalkozás tevékenykedik, nagy többségük azonban önfoglalkoztató vagy néhány embert alkalmazó egyéni vállalkozó, ez a szervezeti struktúra pedig nem tud hatékony lenni. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS