Elérte legmagasabb pontját Újlipótváros új lakóparkja, a Duna Pearl

Elérte legmagasabb pontját Újlipótváros új lakóparkja, a Duna Pearl
2021. 06. 21., 14:00

A főváros pesti oldalának legnépszerűbb kerületrészén, a tizenharmadik kerület Újlipótváros területén elkészült a szerkezete az utolsó beépíthető telken megvalósuló nagyberuházásnak. A közvetlenül a Duna-part mellett épülő Duna Pearl építkezés elérte legmagasabb pontját, ebből az alkalomból tartották meg a hagyományos Bokréta-ünnepséget és rövid bejárást tartottak a különleges építkezési területen. A Polat által fejlesztett Duna Pearl 2022 második felében kerül átadásra.

„Hosszú ideig nem lesz elérhető újépítésű lakás ebben a frekventált, népszerű lakóövezetben, a Duna Pearl az utolsó még beépíthető telken valósul meg” – mutatott rá Szabó Bálint, a beruházó cégvezetője. Hozzátette, hogy a beruházás mögött álló befektetők még jól emlékeznek arra a folyamatra, amelynek során az építkezés egy online árverésen került a birtokukba. Jó látni, hogy a szerkezeti munkálatok befejeződtek, és az ingatlanegyüttes már a szemünk előtt áll.

A beruházás részeként 193 lakást, egy Budapesten korábban még nem jelenlévő nemzetközi luxus szállodalánc 103 szobás első tagját, valamint kávézókat, üzlethelyiségeket, éttermeket adnak át 2022 végéig. Az „Egyedi, akárcsak Ön” szlogennel 2019-ben induló értékesítés során a lakások egyharmadát már eladták. A projektben 3+1, 2+1 és 1+1 lakásmixből válogathatnak az érdeklődők. A teljes beruházás összértéke mintegy 70 millió EUR lesz.

Az építkezés során elsődleges a fenntarthatósági szempontok és a kényelmi szempontok összehangolása. Az EU építkezési szabályzatának megfelelően az épületegyüttes 20 százaléknyi megújuló energiát használ majd, ideértve a legkorszerűbb eljárásnak számító, a levegőből melegvizet előállító szivattyúrendszert, valamint a födémszerkezetbe épített hűtő-fűtő megoldásokat is. Az építkezés során jelentős arányban használnak fel természetes követ és fa alapanyagot is. A beköltöző lakók teljesen gépesített, beépített lakásokat vehetnek át. A lakóépület prémium konyhái és gardróbjai, intelligens megoldásai is erősítik a luxus érzetet.

Mindegyik lakásban található mosogató, hűtő, főzőlap, sütő és páraelszívó is. Ezek mellett a lakók kényelmét szolgálja az okosotthon rendszer, amivel könnyedén irányíthatják a mennyezetben kialakított hűtő-fűtő rendszert, világítást és az elektromos redőnyöket. Ezek minden lakás alapfelszereltségét képezik és ezek miatt is emelkedik ki a Duna Pearl a többi versenytárs közül.

„Tisztában vagyunk vele, hogy óriási felelősséget jelent, hogy mi adjuk át Újlipótváros utolsó, lakáscélra beépíthető területét. Az Újlipótváros különleges kis szigete a fővárosnak, egyszerre polgári, történelmi és kisvárosias atmoszférájú negyed, összetartó, egymást szinte névről ismerő lakóközösséggel. Emiatt is fontos, hogy a megvalósuló beruházás jól illeszkedjen a kerület szövetébe” – hangsúlyozta Szabó Bálint, aki hozzátette, meggyőződésük, hogy a Duna Pearl sokkal többet ad a városrésznek, mint amit a lebontott és elkerített egykori bankszékház adott.

„Az építkezés keretében megújítjuk a környező közterületi burkolatokat, felújítjuk a járdákat, a Pozsonyi út felőli részen új parkrészeket alakítunk ki, és természetesen minden oldalról megnyitjuk a zöld felületet, újonnan kialakított nyilvános, közösségi tereket a városrész lakóinak, látogatóinak számára” – hívta fel a figyelmet Szabó Bálint, aki kiemelten fontosnak nevezte, hogy a Duna Pearl az egész környék számára új szolgáltatásokat, üzleteket, éttermeket és kávézókat is biztosít majd, tovább pezsdítve Újlipótváros amúgy is üdítően pezsgő társadalmi életét.

„Hosszú út vezetett a mostani mérföldkő eléréséig. Ha úgy vesszük, felfoghatatlan eredmény, hogy ma már a legmagasabb pont, a kilencedik emelet elérésére koccinthatunk. Én személyesen is szeretném megköszönni minden kollégámnak, a generálkivitelező KÉSZ-nek, valamint az összes projekten dolgozónak, hogy hozzájárulnak a projekt megvalósításához” – idézte fel a kezdeteket Szabó Bálint.

„A Duna Pearl Társasház és Szálloda projekt számunkra kiemelt megbízásnak számít és különleges odafigyelést igényel” – mondta Tápai Árpád, a KÉSZ Csoport generálkivitelező tagvállalata, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. „Az építkezés környezete, elhelyezkedése nem csak rendkívüli organizációt kíván nap, mint nap, hanem volumenben a legnagyobb luxus lakás-hotel komplexum a jelenlegi munkáink között. A megbízás során lehetőségünk van a generálkivitelezés számos területén közreműködni és a modern kor követelményeinek megfelelő társasházi lakásokat, szállodai szobákat, kiszolgáló helyiségeket - mint például étterem – létrehoznunk” – tette hozzá Tápai Árpád.

(A fotón: Szabó Bálint)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS