Amire eddig senki sem tanította az építőipari szakembereket

2019. 02. 21., 17:00

Tavaly szinte minden célszámon túllőttünk, és 95 százalékban elértük, amit kitűztünk – mondja Markovich Béla. A Mapei Kft. ügyvezetője szerint a konzervatív tervezésnek köszönhetően óvatos számokat tűztek ki maguk elé.

Nem csupán a 2018-as árbevétel jelentett rekordot a Mapei Kft.-nél, hanem a bővülés 30,18 százalékos mértéke is. Egy évvel korábban a növekedés 27,8 százalékos volt, ami ugyancsak rekordnak számított. A 2018-as év a projektek szintjén is sikeres volt: többek közt az új Telekom székház és a csillaghegyi fürdő fejlesztését is a cég termékeivel végezték.

Markovich Béla a Magyar Építőknek adott interjúban arról is beszélt, hogy a növekedés és a szervezetfejlesztés mellett az építőipar sajátosságai is nagy kihívást jelentettek 2018-ban. A hektikusságot és az előre tervezés hiányát az alapanyaggyártó vállalat is megérezte.

„Jellemző, hogy nincs előre gondolkodás, előfordul, hogy valaki már holnapra szeretne 10 tonnát valamelyik termékünkből” – fogalmazott.

„Ha például egy drágább termékkel ki tudjuk váltani, ami hiányzik, akkor azt odaadjuk olcsóbban. Nálunk a segítség a legfőbb szempont, a segítség törvény.”

Markovich Béla a magyar építőipar növekedésében egy ellentmondásra is rámutatott. „Miközben az ágazat 30 százalékot növekedett, és ezen belül a magasépítés nagyjából 20 százalékot; a burkolatok értékesítése mégis csak 8-10 százalékos bővülésnél tart. Ennek az az oka, hogy a szakemberhiány miatt nem tudja utolérni az ágazatot ez a terület! A befejező szakmunkásokból van a legkevesebb, amit mi leginkább a kerámiatermékeknél érzünk, hónapokat csúsznak a projektek.”

A helyzet kezelését segíti a Mapei Ideális Szakember Képzés programja kommunikációs tréningekkel. „Jó látni, hogy 50 fölötti szakemberek beülnek egy kommunikációs képzésre. Nagy dolog, hogy belátják a fejlődés szükségességét. Ennél is érdekesebb, hogy ezeknek a szakembereknek még életükben senki sem adott ilyen képzést, ahogy cégszervezési képzést sem. Pedig ezek kulcsfontosságúak!” – mondta az interjúban Markovich Béla.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-24 14:30:47
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS