Jelentősen nőhet a beruházások hatékonysága a digitalizációval

2022. 10. 24., 11:19

A beruházások gyorsabbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá válása létfontosságú kérdés, ehhez pedig az építőipar digitalizációján, és ezen belül is a BIM-re, vagyis az építményinformációs modell alapú működésre való áttérésen keresztül vezet az út. A KÉSZ Csoport szerint a 2023 januárjában hatályba lépő új építési és beruházási kerettörvény lökést adhat a digitalizációnak.

Egyre nagyobb teret nyernek a fenntartható, hatékony és költségkímélő módszerek az építőiparban, a folyamatok tervezhetőségében és átláthatóságában pedig nagy szerep jut a digitalizációnak. Az egyik hatékony megoldás többek között a BIM-metodika alkalmazása.

A KPMG 2021 Global Construction Survey kutatásából az is kiderült, hogy bár sok építőipari cég látja a digitális megoldások, így például az építmény információs modellek (BIM) előnyeit, de mindössze 44 százalékuk használja ezeket minden projektje során. A tanulmány arra is kitér, hogy a megkérdezett cégek szerint a leginkább megtérülő befektetés a BIM, a projektmenedzsment információs rendszer (PMIS) és a fejlett adatelemzés mellett.

Adatok sokasága segíti a hibák elkerülését

A BIM (Building Information Management), azaz modell alapú építményinformáció menedzsment az építmények megvalósítását jelenti egy virtuális épületmodell segítségével. Szoftverek és alkalmazások sokaságáról van szó, amelyek egymásnak szolgáltatnak adatot, és képesek rendszerezetten tárolni és megjeleníteni azokat. Így az adatok egyszerre elérhetőek, aktualizálhatóak, lekérdezhetőek és módosíthatóak is. A BIM-folyamatok és modellek nagy előnye a hatékonyságnövelés és a hibák megelőzésének lehetősége a tervezés, gyártás és kivitelezés előtt és közben is.

Egy jól felépített BIM-modell olyan, mint egy háromdimenziós adatbank, ahol minden épületelem kapcsán elérhetőek az előre meghatározott releváns információk. Azaz kiderülnek belőle többek között a szükséges és beépített műszaki tulajdonságok, a tervezett és valós gyártási, szállítási és szerelési időpontok, költségek, sőt még a hulladékkezelési információk is. Ugyanezen információk nagy segítséget jelentenek egy újabb projekt tervezésénél, előkészítésénél és megvalósításánál. Ezáltal időt, energiát és pénzt lehet megtakarítani.

Kiszámíthatóbb költségek, átláthatóbb működés

„Az alapanyag- és energiaárak növekedése miatt és a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben az eddigieknél is fontosabb a beruházások kiszámíthatóságának biztosítása és a költségek féken tartása, ezekben pedig mind segítségünkre szolgál a BIM-módszertan alkalmazása. A tervezés, gyártás és kivitelezés során használt BIM-modellek valós idejű adatokat tartalmaznak, így egyértelműbbek lesznek a műszaki követelmények, gyorsulhat a döntéshozatali folyamat, jelentősen kevesebb idő alatt lehet lekövetni a változásokat és nem utolsó sorban kiszámíthatóbbakká válnak a költségek is. Átláthatóan és naprakészen lehet követni a beruházások aktuális státuszát, de a BIM-nek köszönhetően transzparenssé válik tulajdonképpen az építési folyamat egésze” – mondta Szalados László, a KÉSZ Csoport műszaki vezérigazgató-helyettese.

Szemléletbeli változásra van szükség

Szalados László szerint azonban ahhoz, hogy a BIM alkalmazásának minden előnyét hasznosítani tudjuk, jelentős szemléletbéli és módszertani változásra van szükség a beruházások teljes életciklusa esetében. A KÉSZ Csoport célja, hogy a BIM-módszertan hazai iparági úttörőjeként cégcsoport szinten használja ezt a metodikát, ezzel pedig lényegesen növelni tudja a versenyképességét.

A vállalat BIM-stratégiáját idén januárban fogadták el. Ennek első lépése a releváns működő folyamatok feltérképezése és rögzítése, majd ezeknek BIM alapúvá tétele. Ez így talán egyszerűnek hat, de szakterületspecifikus rövid- és hosszútávú célok, egzakt akciók, valamint a BIM bevezetését támogató ökoszisztéma nélkül megvalósíthatatlan. A KÉSZ Csoport esetében az építőipari értéklánc minden szereplője megtalálható a működésben, hiszen tervező, gyártó, szerelő, kivitelező és üzemeltető tevékenységet is végez a vállalatcsoport.

Így a különböző ágazati és tagvállalati akcióterveket összhangba kell hozni cégcsoport szinten is az optimális működés elérése érdekében. A cél egy olyan egyedi, egyben univerzálisan használható BIM alapon történő működési rendszer kialakítása, amelyet cégcsoport szinten kivétel nélkül minden tagvállalat adaptálni tud.

Szükség van a szakemberekre

A 2023 januárjában hatályba lépő új építési és beruházási kerettörvény szerint Magyarországon állami beruházás a megrendelő és az üzemeltető bevonása nélkül nem valósulhat meg a jövőben. Ezt támogatandó a kötelező BIM-ben való tervezés előírása. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nő az igény a gyártó-specifikus BIM tartalomra is, amely már olyan adatokat is tárol, mint például a termékinformáció, a telepítési útmutató, az energiafogyasztás, az ökocímkék, az üzemeltetési költségek vagy a termék élettartama.

A BIM ökoszisztéma megteremtése, implementálása és a szabályozói elvárások kielégítése hatalmas kihívás, azonban ennek piaci megtérülése egyértelmű. A fentieken felül a KÉSZ Csoport számára kiemelten fontos, hogy egyre több BIM módszertant alkalmazó cég és BIM-tudással rendelkező szakember legyen elérhető a piacon. A KÉSZ Csoport ezt mind a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen indított BIM Ösztöndíj Programmal, mind pedig a saját munkatársai számára szervezett oktatásokkal is támogatja. Idén például közel 700 munkatárs vett részt ugyancsak a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen szervezett BIM-képzéseken.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS