A lengyeleknek nagyon tetszik a DVTK stadionja

2019. 03. 08., 12:30

A DVTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database.

A Stadium Database lengyel honlap – amely a versenyt kilencedszer hirdette meg –közzétette a tízes listát, amelyen még egy magyar létesítmény, a MOL Aréna Sóstó is szerepelt. A top 10-ben a magyarok mellett négy orosz, két kínai, valamint egy-egy török és ausztrál aréna kapott helyet.

A Stadium Database a szakmai zsűri döntésének megszületése után kiemelte, hogy korábban még egyszer sem végzett az élen olyan kicsi, 15 ezres, létesítmény, mint a diósgyőri, de ha van olyan, amelyik megérdemli, akkor az éppen a DVTK-é.

A kivitelezés időben és a költségvetés tartásával valósult meg a megfelelő helyszínen, a közösség érdekét szem előtt tartva - folytatódik a méltatás, amely kitér arra is, hogy bár kicsit furcsa egy évvel a – 80 ezres – moszkvai Luzsnyiki után egy ennyire kicsi stadiont díjazni, de a DVTK-é az igényeknek megfelelő nagyszerű építészeti megvalósítás. Az egyik zsűritag a tervező Közti Zrt. vízióját és a stadion eleganciáját emelte ki, a méltatás kitért arra is, hogy a létesítményben – amelynek kivitelezője a Market Építő Zrt. volt – a lelátónak különleges az atmoszférája.

A stadion 91,7 százalékot ért el az értékelésen: építészeti szempontból megkapta a maximális (40 százalék) pontszámot, de innovációban (20-ból 18,4 százalék) és funkcionalitásban (40-ből 33,3 százalék) is kiemelkedően teljesített.

A mezőny 27 stadionból állt. A szakmai értékelés mellett volt internetes szavazás is, ezen 35 330 vokssal a Volgograd Aréna nyert. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS