Gyarapodott a megbízható építőipari cégek sora Magyarországon

2021. 12. 13., 18:56

Erősen zárta az idei év első kilenc hónapját a magyar építőipar. A pandémiához köthető bizonytalanság enyhülése után pedig újra tartós növekedés várható az ágazatban, így a szektor hosszabb távon támaszt adhat a GDP-bővülésnek, ebben pedig a stabil cégeknek fontos szerep jut. A pénzügyileg legstabilabb cégek közé került a Hungexpo és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér munkálataiban is részt vevő bim.Group független tervezőiroda is, amely Dun & Bradstreet „A” tanúsítványát kapta meg.

Az építőipar fontos szerepet játszik a járvány okozta sokk utáni gazdasági fellendülésben, a tartós növekedéshez pedig szükség van a pénzügyileg stabil cégekre. A Dun & Bradstreet információszolgáltató és -minősítő cég adatai szerint ráadásul az építőiparban tevékenykedő cégek száma egyre nő: az idei első háromnegyed évben is az építőipar adta a legtöbb új céget.

Szeptember végéig közel 5800 új építőipari vállalkozást alapítottak, ez 40 százalékos növekedést jelent éves szinten. Ugyanakkor 2021 első kilenc hónapjában ebben az iparágban szűnt meg a második legtöbb cég, közel 1300, és ezen a területen történt a legtöbb cégfelszámolás is.

A pénzügyileg megbízható cégek sorához csatlakozott most a bim.Group, független tervezőiroda is, amely a Dun & Bradstreet „A” tanúsítványát kapta meg. A tervezőiroda többek között a Hungexpo, a 3-as metró, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér munkálataiban működött közre. A besorolás azt jelenti, hogy ezekkel a cégekkel – így a bim.Grouppal - az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata alacsony. A Dun & Bradstreet tanúsítványa egy nemzetközi szinten évtizedek óta elérhető, független minősítést jelent, három – AAA, AA és A – jelzéssel állítják ki, ezek a besorolások jelzik a cégek stabilitását.

Fontos jelzés a cégeknek

„Jelentős mérföldkő a bim.Group életében, hogy a Dun & Bradstreet minősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk. Egy független, nemzetközi szakértő ismerte el cégünk stabilitását, ami azt jelenti, jó úton járunk. Az építőipar a kockázatosabb iparágak közé tartozik, ezért a megrendelések során fontos információt jelent egy-egy partner pénzügyi stabilitása. A minősítéshez ugyanis többek között azt is figyelembe veszik, hogy az adott vállalkozás határidőben vagy késéssel, azaz milyen fizetési fegyelemmel egyenlíti ki számláit” – mondta Ballay Zsolt, a bim.Group cégvezetője.

A Dun & Bradstreet minősítés több hivatalos forrásból származó adaton alapul, de beépíti a vállalatra vonatkozó pénzügyi információkat, például a mérlegadatokat, eredménykimutatásokat is, és figyelembe veszik a cég életkorát, tevékenységét, méretét, tulajdonosait, azok kapcsolódásait.

Külpiacra lépésnél is segítség

A nemzetközi tanúsítvány a külpiacra lépésben is segíti a céget. A bim.Group ugyanis 2020-ban a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség együttműködésében indított pályázat keretében nyert 27 millió forintos támogatást, amelyből a DACH-régióban és a skandináv piacokon kezdődik meg a terjeszkedés.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-16 16:20:00
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS