ITM: a turizmus újraindulását is zökkenőmentesebbé teszik az útfelújítások

2021. 06. 28., 16:00

A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás nyomán sok száz turisztikai látványossághoz juthatunk majd el könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban – erről írt hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a hazai vállalkozások és az egész gazdaság számára. A március közepével megindult útfelújítások elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, a helyközi buszjáratokét is.

Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „2021-ben a tavalyihoz képest kétszeres hosszban, összesen mintegy ezer kilométeren kezdődhetnek meg a munkák. Az idei beavatkozások több mint kétszáz útszakaszon, 550 kilométeren javítják tömegeket vonzó turisztikai célpontok elérhetőségét. A tavaly óta körbekerékpározható Tisza-tó közúti megközelítését Jász-Nagykun és Heves megyében tíz projektben, több mint 42 kilométeren könnyítjük meg. Biztonságosabban autózhatunk, buszozhatunk az etyeki borvidékre az öt helyszínen, összesen kilenc kilométeren megvalósuló beavatkozásoknak köszönhetően. A Pusztavacs bekötő út felújításával Magyarország földrajzi középpontjához, két útszakasz rendbetételével pedig a világszerte ismert bokodi lebegő faluhoz juthatunk el kényelmesebben.”

Az idei munkálatok eredményeként várakhoz (például Nógrád, Somogyvár, Sümeg), fürdőkbe (például Hajdúszoboszló, Kehidakustány, Lipót) és a gyulai várfürdőbe is zavartalanabbul utazhatunk majd közúton. Országos hírű búcsújáróhelyekre tartó (Andocs, Péliföldszentkereszt) és nemcsak gyerekfejjel izgalmas kisvasutakig vezető (Csömödér, Királyrét) szakaszok is megújulnak. Aki a nagy melegben hűvösbe vágyik, komfortosabban érheti el például a tapolcai tavasbarlangot vagy a márianosztrai börtönmúzeumot.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kifejtette: „az elmúlt évek legnagyobb, 1000 kilométernyi, többségében mellékutat érintő útfelújítási programja valósul meg idén. Ekkora volumenű munkálatoknál már számos olyan elem szerepel a projektek között, amely nemcsak két település közúti összeköttetését javítja, hanem a térség gazdaságát, turizmusát is élénkíti. A felújításokat és az üzemeltetési munkákat egyaránt igyekszünk úgy ütemezni, hogy a lehető legkisebb fennakadásokkal járjanak. Mivel idén várhatóan még többen választják a belföldi nyaralást, kikapcsolódást, a közlekedők sok helyszínen találkozhatnak építési területekkel. A szükséges forgalomkorlátozások, terelések miatt az úton lévők türelmét és megértését kérjük, ezeket a beavatkozásokat értük, a színvonalasabb kiszolgálásuk érdekében végezzük.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS