100 éves volt a legidősebb belföldi turista 2024-ben

2025. 03. 24., 19:15

Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a legmesszebbre a Békés és Nógrád vármegyeiek hajlandók utazni, ha pihenésről van szó. A 4–5 csillagos hoteleket Győr-Moson-Sopron vármegye turistái választották a legnagyobb arányban – tájékoztatott a Visit Hungary.

Csúcsot döntött a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese pedig Veszprém volt, amelynek szálláshelyei több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Az NTAK adatai szerint a legtöbb hazai turista Budapestet követően Pest, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből kelt útra az elmúlt évben. Körükben a legnépszerűbb úti célok Siófok, Balatonfüred, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Hévíz és Eger voltak.

Saját vármegyéjüktől legmesszebbre − a három legkedveltebb úti cél összesített távolsága alapján − Békés és Nógrád turistái utaztak. Érdekesség, hogy mindkét vármegyéből főként Hajdúszoboszlót, Siófokot és Egert választották. A harmadik helyezett Bács-Kiskun lakosai elsősorban Siófokot, Gyulát és Balatonfüredet célozták tavaly.

Más vármegyékbe leginkább Pest, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar utazói járnak kikapcsolódni, míg a legkevésbé a Veszprém vármegyeiek szeretik átlépni a megyehatárt: belföldön legszívesebben Balatonfüreden, Zánkán és Tapolcán töltik szabadságukat.

Az NTAK adatai alapján látható az is, miként változnak az úti célok korosztályonként. Míg Pest vármegye mintegy 77 ezer fiatal turistájának legnépszerűbb desztinációja 2024-ben Siófok, Eger és Szeged volt, addig az ugyaninnen induló 65 év feletti korosztály mintegy 131 ezer tagja már inkább Hajdúszoboszlót, Hévízt és Cserkeszőlőt részesítette előnyben. A legidősebb hazai vendég pedig egy több mint 100 éves hölgy volt, aki Fejér vármegyéből látogatott Hévízre, ahol 24 éjszakát töltött.

A szálláshelyek megoszlása alapján a 4–5 csillagos hotelfoglalások aránya Győr-Moson-Sopron turistái körében volt a legmagasabb (63 százalék), amelyek főként Bükre, Zalakarosra és Hévízre koncentrálódtak az elmúlt évben. A kempingek pedig a Pest vármegyei utazók körében voltak a legnépszerűbbek, ők leginkább Siófokon, Zamárdiban és Balatonfüreden keresték ezeket a szálláshelyeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-22 21:05:00
A magyar lakásépítések GDP-hez való hozzájárulása elmarad az európai átlagtól, vagyis egy élénkebb újlakás-piac a jelenleginél sokkal erősebben tudná támogatni a gazdaság növekedését is. Csehországban például a gazdaság sokkal erősebb húzóereje a lakásépítés, mint nálunk. Az OTP Ingatlanpont értékelése szerint az idei első negyedéves adatok óvatos optimizmusra adnak okot, illetve láthatóan a kormányzati eszköztárban is nagyobb hangsúlyt kap, hogy élénkítse a kínálatot és ezen keresztül is pörgesse a gazdaságot.
2025-05-22 20:05:00
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt, miközben az ingadozó árak már most is a nyereségességük kárára mennek – derül ki az EY friss, 2400 közép- és nagyvállalati döntéshozó részvételével, nyolc országban: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Kanadában, Malajziában, Németországban és Svédországban készült nemzetközi kutatásából.
2025-05-22 12:35:00
Május és június folyamán több mint 28 milliárd forint agrártámogatást fizet ki a Magyar Államkincstár az erdőgazdálkodóknak. Az erdőtelepítésekhez, azok fenntartásához kapcsolódó, korábban benyújtott pályázatok kifizetése ütemezetten zajlik – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.