Három cég vehette át idén a Construma díjat

2023. 03. 29., 19:38

Megnyílt a 41. Construma Nemzetközi építőipari szakkiállítás Budapesten, a Hungexpo területén több mint 400 magyar és külföldi kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait március 29. és április 2. között.

„Fordulóponthoz érkezett az építésügy: az elmúlt évek mennyiségi növekedését most minőségi változásnak kell követnie” – mondta a megnyitón Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára. Az államtitkár úgy véli, hogy ezt a magyar építőipar képes „megugrani”, biztató az ágazat jövője.

Arra is kitért, hogy az építészet, az építésgazdaság ügye kormányzati szintre került, és elindult a jogszabályalkotási folyamat, amely a beruházási törvény és a magyar építészetről szóló törvénytervezet formájában már kézzel fogható eredménnyel járt. Folyamatos a párbeszédben a szakmával.

Lánszki Regő kiemelte, fontos kormányzati cél volt és marad a jövőben is, hogy Magyarországon elsősorban magyarok építsenek magyaroknak.

Az államtitkár úgy vélte, az infrastrukturális fejlesztések, az állami beruházások és a családok lakáshoz juttatásának támogatása egyaránt célt ért. Utóbbinál példaként említette, hogy az elmúlt 7 évben 110 ezerrel nőtt a lakásállomány az országban, és jelenleg a magyarok 92 százaléka saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik.

Most ezt a mennyiségi növekedést minőségi változásnak kell követnie, ezen felül technológiai változásnak is be kell következni.

A minőségi változást közvetlenül is támogatják majd, amikor elősegítik az innovációt, és a helyettesítő termékek piacra jutását. Támogatásokkal, pályázatokkal ösztönzik majd a gyártókat, hogy a kutatás fejlesztési tevékenységüket a Magyarországon lévő telephelyükön végezzék. Emellett új technológiák és innovatív építési termékek Magyarországra történő behozatalát és azok alkalmazását, gyártását is ösztönözni fogják.

Helyettesítő termékek kutatását, piacra vitelét is kiemelten támogatják majd azon építési termékek körében, ahol az import függőség nagy mértékű vagy előállításuk energiaigénye magas.

Hangsúlyozta, hogy minden területen motiválják a magyar építőanyagok felhasználását. Többek között a közbeszerzéseken is előnyt fognak élvezni azok a cégek, amelyek magyar termékekkel dolgoznak.

Az államtitkár közölte: konkrét lépéseket tesznek azért, hogy a magyarországi építőipari vállalkozásoknak munkát szerezzenek akár belföldön, akár külföldön, és ha a helyzet megkívánja, akkor közvetlen plusz költségvetési forrásokat fognak szerezni az ágazatnak.

A Construmával egy időben rendezik meg a Hungarotherm épületgépészeti szakkiállítást és a 11. OTTHONDesign kiállítást. A szakmai programok és a kiállítás fókuszában a jövő építőipari kihívásai, az energiahatékonyság, az energiatakarékos otthonok és a fenntarthatóság áll.  

A megnyitót követően adták át a Construma díjakat. Idén ezt az elismerést a Source Lab Kft., a Szentesi Cserépkályha és az EU-Solar Zrt. vehette át. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS