Egyre több a felszámolás az építőiparban is

2023. 08. 24., 18:12

Júliusban az építőipari vállalkozások száma 100-zal csökkent. Ez összefüggésben állhat az ágazat gazdasági kihívásaival, különösen a felszámolási és kényszertörlési eljárások növekedésével. Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak. A felszámolási eljárások növekedése elsősorban a korábbi magas kényszertörlési eljárások miatt következett be.

Júliusban 100-zal kevesebb építőipari vállalkozás volt, mint az előző hónapban, derül ki az OPTEN adataiból. 2023 júniusában a KSH statisztikája az építőipari termelés 3,8 százalékos csökkenését regisztrálta az előző év azonos időszakához képest, miközben a termelői árak jelentős, 17,2 százalékos emelkedést mutattak. Az ágazat szereplői különösen az állami megrendelések közel 3000 milliárd forintos csökkenését, valamint a lakásépítések 25 százalékos visszaesését tekintik kiemelten aggasztónak. A szakma szerint, a jelenlegi kihívásokra válaszul az építési vállalkozásoknak alapvető költségoptimalizálási intézkedéseket, köztük létszámleépítést kell fontolóra venniük.

A vállalkozások lassabban reagálnak a gazdasági változások dinamikájára, a cégtrendben (cégalapítás, cégmegszűnés) nem rögtön látható változás, mivel a bezárás nem az azonnali válasz a kihívásokra. Az építőipari feszültségek nem új keletűek, de ezek időnként nem mutatkoztak meg a számokban. Az adatok alapján márciusig az építőipari vállalkozások számának növekedése jellemezte a szektort, majd ezt követően mérsékelt csökkenésbe ment át, mely júniusra stagnálássá alakult. Júliusban viszont a vállalkozások száma több mint 100-zal csökkent, ami az ágazat jelentős trendváltozását jelzi.

„Az analízis egyszerűnek tűnhet: ha több vállalkozás megszűnik, mint amennyi újonnan alakul, természetesen csökken a cégszám. Azonban a mélyebb számadatok árulkodnak a szektor gazdasági kihívásairól. A vállalkozások megszűnésének aránya az elmúlt időszakban megnövekedett, júliusban is a 400-as szintet súrolta, mely tendencia márciustól érezhető az építőiparban. Ezzel szemben a cégalapítások aránya az idén már jelentősen visszaesett az elmúlt évekhez képest. Ha a gazdasági környezet nem változik, a szektorban további cégszámcsökkenés várható” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

A vállalkozások több mint fele felszámolási eljárást követően szűnt meg, és ha hozzászámítjuk a kényszertörléssel megszűnteket, ezek a cégek képviselik a megszűnt vállalkozások 75 százalékát. Bár a végelszámolással megszűnt vállalkozások száma is közel százhoz ért, úgy tűnik, ezek az entitások nem halmoztak fel adósságot, így nem hagynak maguk mögött kockázatot.

A cégbírósági eljárásokon belül kiemelt jelentőséggel bírnak a vállalatok megszűntetését célzó eljárások, különösen a felszámolási és kényszertörlési folyamatok egy adott ágazatban. Ezen eljárások közötti szoros összefonódás oka, hogy sok kényszertörlési eljárás átmegy vagy át is válthat felszámolási folyamatba, melynek középpontjában a fennálló tartozások és az azok rendezésére szolgáló eszközök állnak.

Az újonnan indított felszámolási eljárások száma továbbra is magas, júliusban meghaladta a 400-at. Az idei évben eddig lefolytatott eljárások száma már majdnem másfélszer nagyobb a tavalyinál, és az előrejelzések szerint az év végére a tavalyi adat kétszeresét is elérheti. Ezt a jelentős növekedést főként a tavalyi és az azt megelőző évben tapasztalt magas kényszertörlési eljárások száma hajtja, melyek idén már több mint 80 százalékos arányban befolyásolják az új felszámolási eljárásokat. Ugyanakkor fontos és figyelemre méltó, hogy az új kényszertörlési eljárások száma továbbra is jelentős, bár várakozások szerint nem fogja elérni a tavalyi kiemelkedő szintet.

„Azt kérdezhetjük magunktól, hogy az előző évben tapasztalt cégszámnövekedés mennyire tükrözte a szektor valós gazdasági helyzetét. Ha kizárólag a cégszámra összpontosítunk, talán nem látható a teljes kép, azonban az új eljárások trendjei alapján már észrevehetők a szektorbeli kihívások, különösen a magas kényszertörlések és a gyorsan növekvő felszámolások számának fényében. Hacsak nem következik be valamilyen váratlan pozitív fordulat, a cégszám a közeljövőben vélhetően csökkeni fog” – mondta Alföldi Csaba.

A szektorban működő egyéni vállalkozók száma továbbra is emelkedő pályán van, júliusban elérte az 85 ezer feletti számot. Ennek hátterében az áll, hogy a megszűnő vállalkozások száma viszonylag alacsony volt, és bár az új alapítások száma nem volt kiemelkedő, a hónap végéig szüneteltetett vállalkozások száma jelentős, majdnem 300-as növekedést mutatott, ezzel ismét meghaladva a 11 ezret.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) júliusra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 16,18 százalék volt. Vármegyei szinten nézve az Opten–CFI Vas, Tolna és Békés vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 18:10:00
Az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó uniós szabályok 20 év óta eddigi legnagyobb reformjára, a kedvtelésből tartott állatként tenyésztett, tartott és forgalmazott kutyák és macskák jólétére és nyomonkövethetőségére vonatkozóan pedig új uniós szabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS