Itt találod az összes cikket a „Opten” témában!
Júliusban is folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett az OPTEN adatai szerint. A cégalapítási kedv továbbra is alacsony, az új belépők és kilépők egyenlege negatív, ami a vállalkozói szféra zsugorodását mutatja.
„A vállalkozások hosszú életkora jellemezheti a vállalkozások stabilitását is, de annak a visszajelzése is lehet, hogy a gazdasági környezetben nehezen jelennek meg az új területek és lehetőségek.”
A kifutó projektek és a cégbírósági eljárások időigénye csak mostanra tette nyilvánvalóvá a negatív tendenciát.
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az új cégbírósági eljárások száma az év első hat hónapjában ismét meghaladta a 20 ezret. Úgy tűnik, hogy az idei évben nem várható jelentős változás a cégtrendekben.
Az építőipar stabilizációja irányába mutat az idei év első négy hónapjának gazdasági teljesítménye, a cégalapítási kedv azonban mélyponton van – írja közleményében az OPTEN.
Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutatott az újonnan eltiltott magánszemélyek száma, amiben fordulat várható 2024-ben – írja az OPTEN.
Az építőipar társas vállalkozásainak száma már 8 hónapja csökkenő tendenciát mutat. Az alacsony alapítási kedv mellett szezonálisan rekordmagas megszűnések az év első 4 hónapjában. Az új kényszertörlések magas száma további nagy megszűnésszámot vetít előre a közeljövőben – írja elemzésében az OPTEN.
Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.
Csökkent a cégszám áprilisban is az OPTEN adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.
A csökkenés 60 százaléka 2024-ben következett be, ami a március végi működő vállalkozások 0,75 százaléka.
A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.
Az elmúlt hét évben – kivéve 2021-et – a január és februári hónapokban a cégszám csökkenése volt megfigyelhető.
Januárban tovább csökkent a gazdaságban működő cégek száma, több mint 1700-zal.
A 2023-as év minimális cégszámcsökkenéssel zárult az építőiparban. Az alapítások száma mélypontra, ötezer alá csökkent, míg a megszűnések száma ötezer fölé emelkedett. Az építőipari szektorban tevékenykedő egyéni vállalkozások többsége kivárt, minden hatodik vállalkozó ideiglenesen felfüggesztette tevékenységét.
Alföldi Csaba: a tapasztalat sem ment meg mindenkit, a változó gazdasági környezet gyors reagálásokat vár el a vállalkozóktól.
A 25 évet megélt vállalkozások száma 2018-hoz képest majdnem háromszorosára nőtt, mára megközelítette a 77 ezret.
A 2024. január 1-től hatályos hazai ESG-törvény nagy hatással lesz a hazai vállalkozások életére. Aki időben lép, előnyhöz juthat, aki elkésik, hatalmas hátrányba kerül.
12,2 ezerrel kevesebb társas vállalkozás a gazdaságban, az elmúlt hat év legkevesebb éves cégalapítása, rekord magas megszűnésszám.
Az OPTEN novemberi adatai alapján folytatódott az eddigi tendencia a cégtrendben, amelynek meghatározói a cégszámcsökkenés és az új felszámolási eljárások magas száma.
A külföldi befolyású cégek aránya a milliárdos árbevételt meghaladó cégek között 26 százalék, a 100 millió feletti vállalkozásoknál pedig csupán 10 százalék – derül ki az Opten összeállításából.
Az OPTEN adatai alapján az idei évben közel 32 ezer cég szűnt meg, és az éves csökkenés közelít a 11 ezerhez. Az új eljárások számának magas értéke és a gyenge alapítási kedv előrevetítik a cégszámcsökkenés fennmaradását.
Közel 50 százalékkal több építőipari vállalkozás szűnt meg szeptemberben, mint a megelőző hónapban. A cégek számának csökkenése várható a következő időszakban is. A felszámolások adják az új eljárások több mint felét – állapítja meg elemzésében az Opten.
Mérsékelt cégalapítási kedv, szezonális szint alatt az új cégek száma. Ismét 2 ezer felett az új felszámolások száma, idén meghaladhatja a 20 ezret. A járvány miatti elhalasztott ügyek száma egyre kisebb mértékű, a jelenlegi gazdasági helyzet lesz a felszámolási eljárások fő okozója. Nő az egyéni vállalkozások száma.
Jelenleg 2748 családi vállalkozás éri el ezt a mérföldkövet, ami több mint 20 százalékát teszi ki a „milliárdos” vállalkozásoknak.
A jellemzően amúgy is alacsonyabb alapítási kedv tovább csökkent augusztusban, a megszűnések viszont nőttek, amik így nem követték a szokásos szezonális trendet. Az új eljárásokon belül a felszámolások aránya meghaladta az 50 százalékot, amelyeknek jelentős része már nem a járványhoz köthető.
2023 augusztusáig a vállalkozások száma 10,5 ezerrel csökkent. Augusztusban az alapítások az idei évben először haladták meg a megszűnéseket. Az újonnan indított felszámolások száma 1200 fölé emelkedett, ezekben továbbra is a 3–5 éves cégek a leginkább érintettek.
Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak.
2023-ban eddig a felszámolási eljárások száma aggasztóan magas, számuk az év végére 20 000 közelében is lehet. A 3–5 éves cégek a leginkább érintettek, 44 százalékos arányban – olvasható az OPTEN júliusi elemzésében.
A kisebb, 100-500 fős települések 20 százaléka kínál adómentességet, míg a nagyobbak közül kevesebb, csak minden tizedik – derül ki az OPTEN adataiból.
2023-ban még nem volt olyan hónap, amelyben a magyarországi cégszám nőtt volna.
A csökkenő új szerződések volumene és a cégszám stagnálása arra utalnak, hogy az építőipar további visszaesés előtt áll. A megszűnések száma 6 éves rekordot döntött, míg az új cégalapítások száma jelentősen elmarad az elmúlt évekhez képest – olvasható az OPTEN elemzésében.
2023-ban a magyarországi cégszám eddig minden hónapban csökkent, közelítve a tavalyi évhez képesti 10 ezres visszaesést. Az új felszámolási eljárások száma rekordot döntött, különösen a 3-5 éves cégek között – olvasható az Opten legfrissebb cégtrendjében.
„A folyamatosan magas szintet elérő új felszámolások száma és különösen a korábbi problémák nélküli cégek – országos átlagot meghaladó – aránya aggodalomra okot adó trendeket jelez.”
Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent.
Februárhoz képest nincs elmozdulás a megkérdezett 130 hazai cégvezető jövőkép érzetében. Stabilizálódott közérzetről, az ágazati szektorok hozzáállásában némi átrendeződésről, és összehangolódott álláspontokról számol be az OPTEN és a Bridge Budapest májusi hangulatfelmérése.
A tendencia 4 hónapja változatlan, és két meghatározó tényezőre vezethető vissza.
Bizonytalanság jellemzi a szektort; márciusban növekedett a társas vállalkozások száma, de áprilisban megfordult az irány.
A járvány második évében elindult a visszarendeződés a szabadidős tevékenységet folytató cégek körében, mind a nyereség, mind a saját tőke nemcsak az előző évhez, de a járványt megelőző évekhez képest is növekedett. Ugyanakkor árnyalta és jelenleg is árnyalja a képet a cégszám 8 százalékos, míg a foglalkoztatottak mintegy 9 százalékos csökkenése 2019-hez viszonyítva. A kérdés, hogy a szektor tisztulása vagy szűkülése jellemzi-e a területet.
Milyen reakciókat vált ki a közösségi médiában a vállalatok fenntarthatóságról és társadalmi segítségnyújtásról szóló kommunikációja? Elsősorban ezt vizsgálta a Positive Adamsky, az OPTEN és a Neticle közös kutatása.
Átfordult a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek számában tartó hároméves csökkenő tendencia, 60 százalékkal nőtt 2022-ben ezen személyek száma. A cégvezetéstől újonnan eltiltott személyek számának növekedése ellenére az összességében eltiltottak száma 40 ezerről 30 ezer fő alá csökkent 2022-ben.
Nem jellemezte magas cégfluktuáció a faipari szektort 2022-ben, alapvetően stagnált az itt működő cégek száma. Az egyéni vállalkozók köre tavaly közel 100 fővel tovább csökkent. A jövő rövidtávon várhatóan nem hoz jelentős kiugrást, 2023-ban csökkenő cégszámmal érdemes számolni – írja elemzésében az Opten.
2023 januárjában 5 év óta először 13 százalékkal kevesebb cég alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A februári cégalapítások száma szezonálisan a legalacsonyabb volt az elmúlt öt évben.
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban (1710), kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.
2022-ben jóval kevesebb cég jött létre Magyarországon, mint a járvány alatt, azonban az új szereplők aránya megnőtt, a cégbirodalmak pedig tovább növelték részesedésüket.
Bár a hazai társas vállalkozások tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti körét még mindig a férfiak dominálják.
Mind a jelenlegi, mind a következő 3 hónapra szóló előrejelzéseiket illetően erőteljesen javult a hazai cégvezetők hangulata – számol be az OPTEN és a Bridge Budapest legfrissebb felmérésében.
A trendforduló előjelei már látszanak az ágazatban, 15 százalékkal kevesebb céget alapítottak tavaly, mint a rekordévnek számító 2021-ben, viszont 67 százalékkal nőtt a törlések száma.
Kismértékben, de tovább folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben, annak ellenére, hogy a megszűnt cégek száma az előző évhez képest közel 50 százalékkal emelkedett.
A felszámolási eljárások változása uralja októberben a cégtrendet, 1000 felett jár a megindított eljárások száma. Ez közel négyszerese az előző évi hasonló időszaknak.
A VII. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián (OKHK) a makró folyamatok változása és azok tartóssága a fókuszban volt. A közel 100 résztvevő körében elvégzett kutatásból kiderült, hogy a gazdasági szakemberek többsége szerint 2–3 éves válságperiódus következhet. A kockázatkezelők jelenleg az inflációt, az energiaválságot és az EU-s pénzek visszatartását gondolják kulcstényezőnek és többségük 5–10 százalékos növekedést vár a ki nem fizetett számlák mennyiségében.
„Általános benyomásként érzékelhető volt, hogy zsong a vezetők feje.”
Augusztusban és szeptemberben komoly végelszámolási hullám indult a társas vállalkozások körében, egyéni vállalkozások pedig tízezrével zártak be. A két hónapban együttesen már 50 ezerrel több vállalkozást szűnt meg vagy lépett a megszűnés útjára.
Jóval nagyobb a problémát jelző eljárások száma azokon a helyeken, ahol sok vállalkozás működik azonos címen. A helyzet 2022-ben romlott a frekventált címeken.
Az új kata-szabályok hatálybalépése az építőipart sem hagyták érintetlenül. Már a hatálybalépés előtti hónapban 3740 építőipari egyéni vállalkozó szűntette meg tevékenységét, ami a szektorban működő egyéni vállalkozók 5 százaléka.
A legfrissebb adatok alapján enyhén javult a vállalkozások hosszú távú túlélési rátája, összességében azonban még mindig nagyon sok a néhány éven belül megszűnő társas vállalkozás.
Az újratervezés során pedig nagyobb figyelmet kaphatnak a környezetvédelem, a társadalmi kérdések és a vállalatirányítás témájával foglalkozó ESG szempontok is.
Egy hónap alatt több mint 3300 társas vállalkozás kezdeményezte végelszámolását, ami minden idők második legmagasabb végelszámolási értéke, és az elmúlt években megszokott havi értékek négyszerese. Az egyéni vállalkozók száma is sokat csökkent.
Egyre több az aggasztó jel a nyári építőipari céginformációs adatok között. Bár az egész évet nézve még jól áll a szektor, de a legfrissebb havi adatok szerint a termelés már csökken, és magasban a felszámolási és végrehajtási számok is.
Milyen következményei lesznek a válság nyomában járó átrendeződésnek, hogyan reagálnak erre a cégek, kik lesznek az új gazdasági rend nyertesei? Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója válaszolt a kérdésekre.
Idén a cégalapítások bezuhanása hamarabb érkezett meg, ami inkább köszönhető a gazdasági várakozásoknak, mint a nyár hatásának.
Már a 9 ezret közelíti a tisztán hazai érdekeltségű milliárdos árbevételt elérő vállalkozások száma Magyarországon, de nem volt minden szegmens ilyen szerencsés.
A 2015-ös termelési volumen adatokat 57 százalékkal haladja meg jelenleg Magyarországon az építőipar, és a friss adatok alapján a közeljövő is bíztatóan alakul.
Mindig helye van az őszinte kritikának. Nincs olyan, hogy valaki ne mondhassa el, amit gondol, vagy hogy ne gondolnék végig egy kérést – mondta az Üzletemnek dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Évről évre nő azon társas vállalkozások száma, amelyek székhelye egybeesik a tulajdonosok lakcímével. A koronavírus első hulláma óta a home office munkavégzés is kifejtette erre a területre a hatását, mert az alkalmazotti létszám is sokat emelkedett ezeknél a vállalkozásoknál.
Szintet lép Magyarország első ESG indexe, amely júniustól a korábbinál részletesebben ad képet egy-egy vállalkozás helyzetéről.
Bár a katázás bevételi határa a tervek szerint 18 millió forintra emelkedik, sok vállalkozót érzékenyen érint majd, hogy az egy cégnek – különadó nélkül – számlázható összeg várhatóan 1 millió forintra csökken.
Egymás után két hónapban is csökkent az építőipari termelés volumene, a koronavírus első hulláma óta nem volt ilyen. A csökkenő termelés mellett a kata szabályozás szigorításának kilátásba helyezése 40 százalékkal csökkentette az új egyéni vállalkozók piacra lépését a szektorban.
Varga Mihály május 19-én beszélt a kata adónem lehetséges szigorításáról, azóta jelentősen visszaesett az újonnan induló egyéni vállalkozók száma Magyarországon. Újra a társas vállalkozások kerülhetnek előtérbe az adószabályok módosításával – vélik az Opten szakértői.
Évről évre egyre több hazai társas vállalkozás lépi át az egy milliárd forintos éves árbevételi határt, de közülük is kiemelkednek a családi vállalkozások. Mára már minden ötödik „milliárdos” vállalkozás tagjai vagy ügyvezetői között családi kapcsolat azonosítható.
Az árfolyam-ingadozás, a munkaerőhiány és az infláció okozza a legnagyobb fejfájást a kkv-knak. A moratórium megszűnése, valamint az emelkedő energiaárak miatt várhatóan nőni fog a felszámolások száma – derül ki a Via Credit és az Opten közös felméréséből.
Mindössze 440 építőipari cégalapítást tettek közzé áprilisban, ami közel 2 éves mélypontot jelent. Bár a termelési adatok egyelőre szépen alakulnak az ágazatban, egyre több az óvatosságra intő jel is.
A kormány által bejelentett extraprofitadók alapja a gazdasági adatok alapján bizonyos szektorokban körvonalazódó profitnövekedés. Az Opten az érintett ágazatokat elemezte az elmúlt évek pénzügyi adatai alapján.
A legtöbb hazai ágazat már maga mögött hagyta a koronavírus járvány hatásait, de a játék-kiskereskedelem még más pályán mozog, mint a járvány előtti években.
Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma az országban, 2021-ben 4 ezer magánszemély került eltiltásra, az összességében eltiltottak száma pedig 60 ezerről 40 ezerre csökkent.
2021 rendkívül erős év volt cégalapítás szempontjából, az idei év eleje viszont lassan indult. A márciusi adatok azonban már újra a tavalyi évre hasonlítanak, egy hónap alatt több mint 2900 cégalapítást tettek közzé.
Egy évtized alatt 60 százalékkal csökkent az adóparadicsomokhoz kimutathatóan köthető hazánkban bejegyzett társas vállalkozások száma.
A világpiacon újra elszállni látszanak a fűrészáru kereskedelmi árai, a hazai faiparhoz köthető ágazatok és vállalkozások adatai egyelőre visszafogott eredményeket mutatnak – írják az Opten szakértői.
2022 februárjában 2606 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami ugyan meghaladja a januári értéket, de mintegy 8 százalékkal elmarad a 2021-es havi átlagtól. Az Ukrajnához és Oroszországhoz köthető hazai cégalapítások viszont teljesen leálltak az orosz-ukrán háború kezdete óta.
Az építőipari termelés erős emelkedésben volt 2021 második felében, de több jel is arra utal, hogy a lendület mértéke visszább eshet – írják az Opten szakértői.
Bár még mindig a férfiak dominálják a hazai társas vállalkozások tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti körét, a hölgyek szerepe lassan növekszik, egyes szegmensekben pedig már a női cégvezetők dominálnak – derül ki az Opten elemzéséből.
Azon társas vállalkozások, melyeknek főtevékenysége járművezető oktatás volt, a járvány ellenére is növekedett – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Valamelyest visszaszorulóban a céghalmozási gyakorlat Magyarországon, de még mindig 12 ezer embernek van több mint 5 vállalkozása – írják az Opten szakértői.
Az előző évekhez hasonlóan 2022 januárjában is tömegesen döntöttek vállalkozók cégük megszüntetése mellett, az év első hónapjában 1762 végelszámolási eljárást tettek közzé.
7500 új társas vállalkozás bejegyzésével zárta a 2021-es évet az építőipar, ezzel minden idők legerősebb cégalapítási éve lett az elmúlt év a szektorban, vannak azonban óvatosságra intő jelek is.
Töretlen az egyéni vállalkozási forma népszerűsége Magyarországon, 2021-ben több mint 85 ezer egyéni vállalkozás indult, és ezzel már a 600 ezret közelíti meg a vállalkozási formát választók száma – írják az Opten szakértői.
Bár újra a 2010-es szintje közelébe, 61 ezer fölé emelkedett az építőipari vállalkozások száma, a kényszertörlési eljárások újraindulása miatt cégtörlési hullám várható az ágazatban az Opten céginformációs szolgálató elemzése szerint.
A filmes cégek összesített árbevétele közel 40 százalékkal 239 milliárd forintra esett. A korlátozások miatt elmaradó rendezvények 56 százalékos árbevétel-csökkenést és 22 százalékos leépítési arányt hoztak magukkal.
Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként, a „szokásos” adóterhek mellett mégis különadó-fizetési kötelezettség is terheli őket – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből.
A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből.
A piaci nehézségek és a kiszámíthatatlanság ellenére átlag feletti az építőipar válságállósága az Opten által bevezetett új mutató szerint. Míg átlagosan a vállalkozások 22,4 százalék-a kapott átlag feletti válságálló minősítést, addig az építőipari ágazatban 26,4 százalék ez az arány. Azonban hátradőlni nem szabad, a bizonytalan környezet, valamint a felszín alatt lappangó lánctartozás hatásaira fel kell készülni – figyelmeztet a Mapei.
Növekszik a vállalkozási kedv idehaza – erre utal legalábbis, hogy tízéves csúcsot döntött az újonnan alapított cégek száma. Vajon lesz-e elegendő pénzügyi forrásuk a frissen piacra lépő szereplőknek? A Bankmonitor hitelszakértőinek tapasztalata szerint nem reménytelen a hitelhez jutás hosszabb üzleti múlt nélkül sem, ám van pár feltétel, amit ebben az esetben teljesíteni kell.
Márciusban 529 cégalapítást tettek közzé az építőiparban, ami 9 százalékkal haladta meg a 2019-es havi átlagot és 80 százalékkal több a megszűnt vállalkozások számánál.
Az építőipari cégek számának növekedése 2020-ban sem állt meg, annak ellenére, hogy 2019 végén az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt – közölte az Opten céginformációs szolgálat.
Üzleti minősítési rendszert indított a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezést működtető Bridge Budapest Egyesület és az Opten Informatikai Kft. – közölték a minősítési rendszert működtetők.
Megállhat az autósiskolák fogyása Magyarországon, de ezzel együtt is kétséges az utánpótlás jövője – közölte az Opten.
Közel 6000 új induló céggel és folyamatosan növekedő termelési volumennel rendkívül erős évet zárt tavaly az építőipar, egy év alatt több mint 55 százalékkal több cég indult, mint amennyi megszűnt – derül ki az Opten közleményéből.
Évről-évre csökken a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozások száma Magyarországon, ezzel szemben a szektor árbevétele folyamatosan nő – derül ki az Opten közleményéből.
A kutatás-fejlesztési célú támogatást nyerő cégek sokkal nagyobb árbevétel- és EBITDA- növekedést értek el 5 éves távon, mint azok, amelyek más jellegű támogatást kaptak vagy egyaltalán nem jutottak támogatáshoz – derül ki a Via Credit és az OPTEN felméréséből, amelyet a 100 millió forint feletti támogatási tartományban végeztek.
Novemberben 2112 cégalapítás mellett 3033 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, 44 százalékkal több cég szűnt meg, mint amennyi létrejött – derül ki az Opten elemzéséből.
A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz – derül ki az Opten összesítéséből.
Öt éve csökken a Magyarországon működő takarítócégek száma, ugyanakkor a szektor árbevétele és dolgozóinak létszáma már emelkedik.
Tovább emelkedett a cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, tavaly 13 020 magánszemélyt tiltottak el, így már 54 406-an állnak eltiltás alatt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Egyre több cég nyújt állatorvosi szolgáltatásokat.
A jogvita elkerülése érdekében alkalmazandó szerződéses biztosítékokat és megállapodási módokat, valamint a legjellemzőbb hibalehetőségeket és ezek megoldását az ÉVOSZ, az Opten Kft., az Artifex Kiadó Kft. és az Építésijog.hu szakértői közösen tekintették át.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.